Egyfordulós lesz a megyei választás

Pozsony |

<p>Már ősszel&nbsp;egyfordulós&nbsp;lesz&nbsp;a megyeelnök-választás, a parlament tegnap megtörte Andrej Kiska vétóját, és újra elfogadta a vonatkozó törvényt. Az államfő azt kifogásolta, hogy a módosítással gyengül a politikai verseny.&nbsp;</p>

A kormánykoalíció azzal indokolta a megyei választásokra vonatkozó törvény módosítását, hogy a megyeelnökök választása során a második fordulóban még alacsonyabb a részvétel, mint az elsőben. „A választások második fordulójában nagyon alacsony a részvétel, ezért a választás ebben az esetben sem tükrözi teljes mértékben a választói akaratot” – állítják a jogszabály előterjesztői.

A választásokon való részvétel 20 százalék körül szokott mozogni. Azzal is érveltek, hogy a jóval nagyobb hatáskörrel bíró polgármestereket is csak egyfordulós választásokon választják még a legnagyobb városokban is. A főváros vagy Kassa főpolgármestere pedig sokkal nagyobb költségvetés felett is rendelkezik, mint a megyefőnökök. A koalíció érvei között szerepel az is, hogy a módosítással megtakarítás érhető el, 2013-ban, vagyis a legutóbbi megyei választások során ugyanis 5 megyében volt szükség második fordulóra, ami mintegy 2,4 millió euróba került. 

Kiska azzal indokolta a törvény megvétózását, hogy ezzel csökken a politikai pártok szabad versenyének színvonala. Szerinte az alacsony részvétel nemcsak a másodikban, hanem az első fordulóban is komoly problémát jelent. Eddig ugyanis még egyik jelölt sem szerzett több voksot, mint az összes választó szavazatainak 15 százalékát. Az alacsony részvételt azzal orvosolnák, hogy összekötnék a helyhatósági és a megyei választásokat. Erre azonban legelőször csak 2022-ben kerülhet sor, vagyis most 5 évre választjuk a megyei képviselőket és a megyeelnököket. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?