Egyeztetnek Šimkóval

Pozsony.

Pozsony. „Koalíciós partnerként nem a Szabad Fórum platformmal, hanem továbbra is az SDKÚ-val fogunk tárgyalni, ugyanakkor a parlamentben természetesen az Ivan Šimko köré csoportosuló honatyákkal is egyeztetünk majd” – jelentette ki Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke a JOJ televízió tegnap déli vitaműsorában. Bugár nem zárta ki, hogy Šimkóék saját frakciót, sőt új pártot alapítanak, akkor viszont át kell majd értékelni a koalíciós szerződést. Vladimír Mečiar HZDS-elnök szerint Šimko elveszíti arcát, és a politikában ellehetetleníti magát, ha az SDKÚ-ban marad. A volt védelmi miniszter kijelentésével kapcsolatban, hogy a kormányfő visszaél a titkosszolgálati értesülésekkel, Mečiar leszögezte: Mikuláš Dzurinda óriási hibát követett el, s le kellene mondania. „Mivel nem rendelkezhetünk ugyanazokkal az információkkal, nehéz hibáról beszélni. A módszer azonban mindenképpen rossz” – reagált Bugár.

A választójogi törvény tervezett módosítása kapcsán Mečiar úgy véli, nem elég a választókörzetekről vitatkozni, hanem az egész rendszert kellene átalakítani, például a többségi rendszer bevezetését kellene fontolóra venni. „Ilyesmiről akkor beszélhetnénk, ha Szlovákiában stabil politikai színtér volna. A többségi rendszer az MKP és a nagyobb pártok, mint például a HZSD és a Smer számára előnyös, de a rendszer megváltoztatásához széles politikai konszenzusra van szükség. Mindenképpen tárgyalni kell, és még van esély a négy választókerület elfogadtatására is” – mondta Bugár. Az összeférhetetlenségitörvény-tervezetet a HZDS elnöke papírra vetett káosznak tartja, és nem helyesli, hogy a képviselőkön kívül azok hozzátartozói is vagyonbevallást nyújtsanak be. „Az anyósom velünk lakik, hogyan bírjam rá, hogy vallja be a vagyonát? Neki csak annyi köze van a képviselősködésemhez, hogy időről időre telefonon letolják őt énmiattam” – jegyezte meg az MKP elnöke, aki szerint a honatyákról nem szabadna eleve azt feltételezni, hogy gazemberek. Bugár a mandátum megvonásával kapcsolatban is óvatosságra int, ugyanis meggyőződése szerint a választóktól kapott bizalmat nem lehet olyan egyszerűen megvonni a képviselőktől. A vagyon eredetéről szóló jogszabálytervezetről, mely a korrupcióellenes harc szempontjából ugyancsak fontos, abban egyezik Bugár és Mečiar véleménye, hogy a javaslat jelenlegi formájában az alkotmányosság határát súrolja. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?