Egyetlen jobboldali voks se vesszen el

Pozsony |

Széles jobboldali koalíció kialakításáról kezdett tárgyalásokat a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ), amelybe Dzurindáék a Hídat, a Szabadság és Szolidaritást (SaS), valamint a Polgári Konzervatív Pártot (OKS) szeretnék bekapcsolni. A legutóbbi felmérések szerint a három- vagy négypárti koalíció mintegy 25-26%-os eredményt érhetne el a pártok egyéni eredményei alapján.

Iveta Radičová, az SDKÚ alelnöke szerint a céljuk a jobboldali kisebb pártok összefogásának megvalósítása, annak érdekében, hogy ne vesszenek el szavazatok a jobboldalon. „Világos programalternatívát akarunk kialakítani, mely sokkal erősebb lehet, ha a programjukban egymáshoz közel álló pártok összefognak” – mondta lapunknak Radičová. Egyelőre az együttműködés megfelelő formáját keresik. „Több ajánlat, javaslat született, most ezeket az egyes pártok döntéshozó szerveinek is meg kell tárgyalniuk” – mondta az SDKÚ alelnöke. Nem zárta ki, hogy a tárgyalások már február 27-e, vagyis az SDKÚ belső választásainak dátuma előtt befejeződhetnek. A két legesélyesebb jelölt a posztra Ivan Mikloš és Iveta Radičová. „Mindkettőjükkel tárgyaltunk, az elképzelések szerint vagy hármas, vagy az OKS-t is bevonva négyes koalíció jöhetne létre – mondta lapunknak Bugár Béla, a Híd elnöke. Egyelőre csak alapvető tájékoztatást adtak az SDKÚ politikusai a másik három pártnak, és kérik, hogy a pártok vezetősége tárgyalja meg ajánlatukat. „Ha úgy döntünk, hogy támogatjuk a nagykoalíció létrehozását, akkor megkezdődhetnek a tárgyalások a részletekről, a személyi kérdésekről – mondta a pártelnök. – A Híd elnöksége hétfőn tárgyal az ajánlatról. Ha valós alternatívát látunk benne, akkor tárgyalhatunk a részletekről. Számunkra az is fontos, hogy a programunkból mit sikerül bevinni a közös programba.” Az SaS vezetése is mérlegeli az ajánlatot, a párt kedden dönt a folytatásról. Miroslav Kusý politológus szerint azzal, hogy Mikuláš Dzurinda nem indul a parlamenti választásokon, megnyílt a lehetőség a sikeres tárgyalások előtt. „Az SDKÚ elnöke akadályt jelentett ezen pártok számára, elsősorban az SaS számára” – magyarázta Kusý. Az elemző nem tartja kizártnak, hogy a három vagy négy párt együtt több szavazatot is szerezhet, mint a jelenlegi támogatottságuk összege. „Az együttműködés azonban akkor is megéri, ha nem következik be szinergikus hatás, mivel biztosított lesz, hogy nem vesznek el szavazatok” – véli a politológus. További informciók nyomtatott kiadásunkban,
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?