Egyelőre nem lesz fizetős a tervezett betegellátás

kórház
Pozsony |

Hónapok óta húzódó tárgyalások után végül megegyezett az Általános Egészségbiztosító (VšZP) és a kórházszövetség (ANS), az új szerződés azonban továbbra sem fedezi a kórházak megnövekedett költségeit. A biztosító szerint a kórházak legkorábban ősszel számíthatnak anyagi forrásokra. Marián Petko, a szövetség elnöke állítja, hogy a betegek érdekei miatt kénytelenek voltak belemenni az alkuba.

A kórházszövetség elnöke már az év elején felhívta a figyelmet, hogy az ANS-hez tartozó 75 kórház anyagi problémákkal küzd. Az intézmények ugyanis nem voltak képesek kifizetni az egészségügyi dolgozók béremelését, az üdülési csekkeket és az egyéb szociális csomagokat, melyek idén léptek életbe. A kórházszövetség ezért új szerződések aláírását követelte az egészségbiztosítóktól. Az Általános Egészségbiztosító azonban azt állította, hogy nem tudja teljesíteni az ANS követeléseit, mert nem rendelkezik elegendő anyagi forrással. Az egyezkedés csaknem három hónapon keresztül zajlott, azonban igazi áttörés még így sem történt, hiszen a kórházak továbbra sem kapják meg a szociális csomagok költségeire szánt anyagi forrásokat. Ľubica Hlinková, a VšZP vezérigazgatója állítja, hogy a biztosító a jelenlegi anyagi lehetőségeit figyelembe véve nem tudja kifizetni az ANS követeléseit, azonban szeptemberben változhat a helyzet.

„Abban egyeztünk meg, hogy miután az egészségügyi minisztérium stabilizálja a VšZP anyagi helyzetét, a biztosító a szociális csomagokkal járó többletkiadásokat megtéríti a kórházaknak. Andrea Kalavská egészségügyi miniszter a legutóbbi tárgyaláskor megígérte, hogy a közeljövőben megpróbál még több pénzt elkülöníteni számunkra”

– jelentette ki Hlinková.

Bizonytalan várakozás

A VšZP az első negyedévben csaknem 20 millió eurós veszteséget könyvelt el. „A veszteség ellenére az Általános Egészségbiztosító továbbra is kiegyensúlyozott gazdasági helyzetben van, és képes időben teljesíti a kötelezettségeit” – mondta Lenka Strakovát, a VšZP sajtóosztályának munkatársát. 
Az egészségügyi minisztérium szóvivője, Zuzana Eliášová egyelőre nem tudta megerősíteni, hogy az ígért pénz ősszel érkezik majd. „A tárca mindent megtesz azért, hogy a rendszerben annyi pénz legyen, amennyi szükséges. Hangsúlyoznám, hogy az utóbbi hetekben 90 millió eurós csomagot juttattunk a szlovák egészségügybe. Jelenleg a szeptemberi adó-előrejelzésre várunk, hogy meg tudjuk határozni a pontos összeget” – közölte Eliášová.

Mégsem 90 millió?

Janka Cigániková (SaS), a parlament egészségügyi bizottságának tagja kétségbe vonja a minisztérium által emlegetett pénzösszeget.

„Andrea Kalavská határozottan félrevezeti a közvéleményt, amikor azt állítja, hogy újabb 90 millió eurót harcolt ki. 22 milliót mindenképpen fizetnének a VšZP-nek, hiszen idén 2 euróval növekedett a járulékok összege. Ezt a pénzt eredetileg az év végén fizették volna ki a biztosítónak, most pedig annyi történt, hogy egyszerűen korábban utalták. További 28 milliót azért fizet az állam, mert elszámolták magukat: azt várták, hogy több ember fog dolgozni, így kevesebb személy járulékát kell állnia az államnak, azonban éppen fordítva történt. A 90 millióból legfeljebb 40 millió a pluszpénz, a többi amúgy is járt volna a VšZP-nek”

– magyarázta az SaS parlamenti képviselője.

cigániková

Nehéz kompromisszum

Az ANS szerint a szerződések megkötése főként a páciensek szempontjából volt halaszthatatlan, hiszen fennállt a veszély, hogy az úgynevezett tervezett ellátások költségeit a biztosító ügyfeleinek saját zsebükből kell megtéríteniük. Elsősorban azokról a kezelésekről van szó, amelyekre a betegek már előre megadott időpontban érkeznek, a halaszthatatlan beavatkozások költségeit a biztosító a szerződéssel nem rendelkező kórházaknak továbbra is megtérítette volna. Marián Petko elmondta, hogy a kicsikart kompromisszum egy rendkívül nehéz tárgyalássorozat eredménye. „Végre a betegek megnyugodhatnak, hogy szeptembertől sem kell fizetniük az ellátásért. Bízunk a biztosító ígéretében, miszerint ősszel visszamenőleg is kifizetik a szociális csomagok költségeit” – mondta a szövetség elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?