Egy orvos a szlovákiai betegek „kínos, kellemetlen” szokására figyelmeztetett

ah

Ezt ne tegyék, kínos és kellemetlen – mondta egy orvos a szlovákiai betegek szokásával kapcsolatban.

Maroš Rudnay szlovákiai orvos egy posztban olyan problémáról beszélt, amely szerinte sok egészségügyi dolgozót érint. Rudnay a betegek részéről érkező hálapénzek ellen emelt szót.

Az orvos Benedikt Trnovec idegsebésszel készült interjúra hivatkozott, aki Rudnayhoz hasonlóan többször tapasztalta, hogy a betegek pénzt adnak vagy próbálnak adni az orvosoknak. „Az orvos-beteg kapcsolat összefüggésében ez egy teljesen szükségtelen, méltatlan és kellemetlen helyzet, nagyon zavaró. Szeretném, ha szabadon hozhatnék döntéseket a páciensemmel, és az orvosi titkokon kívül más titkaim nem lennének. És nem számít, hogy az elnökről vagy egy hajléktalanról van szó" - mondta Trnovec az interjúban.

Ehhez a kijelentéshez csatlakozott Rudnay is, aki kérte a pácienseket, hogy ne vigyenek pénzt, de édességeket, kávét és alkoholt sem. „Az egyszerű köszönet mondáskor, vagy a táskás, boros köszönet mondáskor, pontosan ugyanazt a hálát érzem, de a második esetben zavarban vagyok és kellemetlenül helyzetbe keveredek. Mindenképpen elvégzem a munkát, még anyagi ajándékok nélkül is" - folytatta Rudnay. A szlovák orvos hozzátette, hogy a kórház akkor is fizet neki, ha az emberek nem hoznak neki semmit. A fizetéséből mindent megvesz magának, lelkiismeret-furdalás nélkül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!