Egy merénylet és rejtelmei

A második világháború végjátékában, április 5-én kihirdetett kassai kormányprogramnak az országban élő kisebbségekre vonatkozó fejezetei a németek és magyarok kollektív bűnösségét deklarálták. Mire méltányosabb rákérdezni: a magyarság akkori közérzetére vagy közhangulatára?Gondolom, a história számára nem a szavak árnyalása, hanem a történelmi tények a fontosak. Ugyanis a hírhedt kormányprogram nyilvánosságra hozatala és a Beneš államfő által augusztus legelején kibocsátott, a magyarokat és németeket az állampolgárságuktól is megfosztó rendelet közötti időszakban már májustól születtek hasonlóan jogfosztó köztársasági elnöki rendelkezések. Például az a dekrétum, amely szerint államilag megbízhatatlannak kell tekinteni mindazokat, akik az 1929 óta rendezett népszámlálásokon német vagy magyar nemzetiségűnek vallották magukat, és ilyen nemzetiségű személyeket tömörítő nemzeti szervezetek vagy pártok tagjai voltak. Egyúttal hivatalosan is körvonalazódtak már a magyar lakosság kitelepítésére vonatkozó elképzelések. Júniusban a szlovák kommunista párt elnöksége is határozatban pontosítja a magyarok egyoldalú, illetve egy lakosságcsere keretében szervezett kitelepítését; először a dél-szlovákiai városokból, majd a szlovák régiók városaiból is a magyarok elűzését, és ezekbe a településekbe szlovák lakosság betelepítését. Ebben a helyzetben a csehszlovákiai magyarok hangulatára elsősorban az elkeseredettség, adott esetben a dacosság lehetett csak jellemző. Voltak régiók, ahol paprikásabb volt a hangulat? Például Gömörben, hiszen az itteni ember általában nyakasabb, mondjuk, a csallóközinél...Tiltakozások sok helyütt voltak. Ahogy a hatalommal szembeni tehetetlenség is általános volt. Levéltári kutatások közben akadtam rá például annak bizonyítékaira, hogy Ipolyságon az új hatalmat képviselő helyi vezetők írásban és a tudomásulvételt a boltvezetők aláírásával ellenjegyezve elrendelték, hogy az összes üzletben az elárusítóknak a kuncsaftokkal és egymás között is tilos volt magyarul beszélni. Az államhatalom főként Dél-Szlovákia városaira összpontosította magyartalanító törekvéseit, a vidéki településekről pedig úgy vélekedett, hogy az oda újonnan betelepülők, az új közigazgatási személyzet, a katonaság, a tanítók és a többi állami alkalmazott majd szinte a teljes eltűnésig fölhígítja az arra kiszemelt területek magyarságát. Ebben a rosszindulatú légkörben hatott újabb arculcsapásként Beneš államfő 1945. augusztus 2-án megjelent, az itteni magyarok és németek állampolgárságát is megvonó alkotmányrendelete. Eszerint valószínűsíthető, hogy éppen a szóban forgó dekrétum, illetve az előző három-négy hónap sorozatos jogfosztásai elleni tiltakozás kifejezése lett az akkor tizenkilenc éves Hancsovszky Bélának Tornalján, a Nemzetbiztonsági Testület járási és városi parancsnokságának épülete ellen elkövetett robbantásos merénylete. Az ön levéltári kutatásai és személyes utánjárása alapján az utókornak mit illenék tudnia az ott 1945. augusztus 7-e éjszakáján történtekről?Hogy ez a kiállás az akkori idők tiltakozásainak egyik ritka és egyénileg is kockázatos esete. Elgondolkodtató viszont, hogy a merényletben részt vevők kockázatvállalásának súlya ellenére maga az esemény a köztudatban napjainkra már-már feledésbe merült. Pedig ez a merénylet a szlovák országrész legmagasabb politikai köreiben is jelentős hullámokat vert, hiszen a rákövetkező hetekben a Szlovák Nemzeti Tanács mind belügyi, mind igazságügyi megbízotti hivatala és a Szlovák Nemzeti Front is foglalkozott az üggyel. Sőt, augusztus 11-én az SZNT belügyi megbízottja – mai fogalmaink szerint az akkori szlovák belügyminiszter –, Gustáv Husák is Tornaljára érkezett, ahol jelenlétében a járási és helyi közigazgatási szervek kimondták: a lehető legrövidebb időn belül Tornalja, majd az egész járás magyar lakosságát ki kell telepíteni. Kivételt csak a bizonyítottan antifasiszta harcosok és a vegyes házasságban élők kaphattak. A merénylet miként történt?A robbantás augusztus 8-ára virradóra, negyed három körül történt a Vasút utcában, ahol a Nemzetbiztonsági Testület épületének homlokfala úgyszólván teljesen beomlott. A ház hátsó szárnyában szolgálatot teljesítő három személy sértetlenül túlélte az ekrazitbombával kiváltott detonációt. A rendvédelmi szervek azonnali hatállyal esti és éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el, fegyver-beszolgáltatási kötelezettséget léptettek életbe, kétszáznál is több házkutatást tartottak, mintegy másfél száz személyt pedig előállítottak. Még a koncentrációs táborokból visszatért, magyarul beszélő zsidókat is elkülönítették. Ahogy arról szintén találni írásos forrást, hogy az egymás között magyarul megszólaló fiatal nőket és asszonyokat kopaszra nyírták, s őket is elkülönítették. Tornalja férfilakossága közül sokakat tíz-tizennégy napon át fogva tartottak. Aki a városban magyarul szólalt meg, rögtön gyanús lett. Ilyen tekintélyes létszámú őrizetbe vett vagy „csak” elkülönített személyen kívül miként terelődött a tényleges gyanúsítás éppen a csupán 19 esztendős Hancsovszky Bélára?Levéltári adatok szerint egy névtelen bejelentés nyomán. Annak alapján Hancsovszkyéknál is házkutatást tartottak, és annak során – jegyzőkönyvek tanúsága szerint – kellő számú bizonyítékot: robbanószert, gyutacsot s fegyvert találtak. A rendőri hatóságnak ez igazolhatta, hogy Hancsovszky Béla lehetett a tettes – noha ezt a teljes bűnvádi eljárás alatt sem sikerült egyértelműen rábizonyítani. Megjegyzem, 1945 nyarán senkinek sem okozott különösebb nehézséget robbanószerhez vagy fegyverhez jutni, hiszen csak pár hónappal korábban ért véget a háború. És amerre a front végighaladt, garmadájával hevert hátrahagyott fegyver. A gyanú azonban Hancsovszky Bélára, segítőiként a három évvel fiatalabb öccsére, Istvánra és az újpesti születésű, mindössze 14 éves Böhm Ferencre terelődött. Vallatásuk durva hangnemben, el-elcsattanó pofonok kíséretében zajlott, Istvánt és a még fiatalabb Ferencet tettestársakként vonták eljárás alá, Hancsovszky Bélát pedig merénylőként. Ő augusztus 13-ai kihallgatásán magára vállalta a robbantást. Miután négy nappal később Hancsovszky István és Böhm Ferenc is beismerő vallomást tett, a korábbi őrizetbe vételüket letartóztatás követte, és ügyük Rimaszombatban a Járási Népbíróság asztalára került. A kihallgatási, letartóztatási, majd a népbírósági tárgyalások dokumentumaiból mi derül ki a merénylet hátteréről?Elsősorban a tett fő motívuma. Hancsovszky Béla mind a rendőri kikérdezések, mind a bírósági eljárás során következetesen azt vallotta, hogy az egyre több és egyre kíméletlenebb jogfosztó magyarellenes intézkedés elleni tiltakozás késztette őt tettének végrehajtására. A tornaljai fiatalok körében többen is voltak, akik sérelmezték az államhatalomnak ezt az önkényét, de a tizenkilenc éves fiatalember vallomásai szerint az épület ablakán behajított három kilogramm ekrazittal elkövetett merényletet egyedül hajtotta végre, miközben két társa az utcán őrködött. Az ügy bírósági tárgyalásán Hancsovszky Béla volt a fővádlott, öccsét és Böhm Ferencet tanúként kezelték. Az ítélet megdöbbentő volt. A hatóságok – nyilván az akkori népbírósági eljárások szellemében – elrettentő példát kívántak vele kreálni: noha a merénylet nem követelt emberéletet, és az épületben tartózkodók is sérülés nélkül megúszták a detonációt, Hancsovszky Bélát a szokatlanul gyorsan lezajlott tárgyalás végén golyó általi halálra ítélték! Ezzel a magyarellenes gyűlölködést szító szlovák sajtó folyamatos hangulatkeltését is kielégítve. A Hancsovszky fivérek családjáról milyen információkra bukkanni a merénylettel kapcsolatos dokumentumokban?Az akkori Tornalján és az akkori viszonyokhoz mérten egy kifejezetten jómódú családban nevelkedtek, a radikalizmus vagy a másokkal szembeni gyűlölködés jelei nélkül. Ezért tulajdonképpen sejteni sem lehet, hogy tizenkilenc évesen Hancsovszky Béla, még ha ifjúkori virtusból is, mennyire gondolta végig a hősi kiállásnak minősülő tettét. De hozzáfűzöm: ha valóban ő követte el a merényletet – hiszen egy pofonok kíséretében tett beismerő vallomás még távolról sem minden kétséget kizáró és golyó általi halálos ítéletet érdemlő bizonyíték. Ami viszont félreérthetetlenül tagadhatatlan, hogy a Rimaszombati Járási Népbíróságnak ez az 1945 nyárutóján hozott ítélkezése a csehszlovákiai magyarok háborús bűnösökkénti minősítését és ehhez „illő” társadalmi-politikai megbélyegzését szolgálta. Hancsovszky Béla ügye azonban nem az ítélethozatallal ér véget, hanem ez a dolog az akkori szlovák államhatalom legfelsőbb szintjein landol...Igen. Gustáv Husák már előzőleg, augusztus 23-án, holmi magyar terrorakciókra hivatkozva bejelentette, hogy Dél-Szlovákiában hatóságilag erélyesebb szigorral kell fellépni. Fenyegetőzésének kettős üzenete volt: egyrészt az itt élő magyarok címére elrettentésnek szánta, másrészt a nagyhatalmaknak üzent, hogy a kitoloncolás, a kitelepítés és a lakosságcsere terve nemzetközileg is elfogadandó. Ebben a légkörben született a Hancsovszky Bélára kimért halálos ítélet. Ő azonnal kegyelmi kérvényt nyújtott be, amelyet a Szlovák Nemzeti Tanács két illetékes megbízotti hivatala és elnöksége, hatáskörileg, forró gesztenyeként dobálgatott egymásnak egészen október derekáig. A kérvényt ekkor elutasították ugyan, bár ennek már alig volt csak jelképes jelentősége is, hiszen Hancsovszky Béla szeptember 25-én – napjainkban „James Bondhoz illő” körülmények között – megszökött a rimaszombati börtönből. Egy golyó általi halálra ítélt, méghozzá magyar fegyenc 1945-ben hogyan léphet meg, ráadásul filmbe illő stílusban?Erről két különböző visszaemlékezést találtam. Az egyik verzió szerint a börtönzárka ablakának drótrácsozatából kiemelt egy szálat, azt „csavarhúzóvá” alakítva leszerelte az ajtópántokat. A másik feltevés szerint a „csavarhúzójával” a cellaajtó zárát megszerelve elmozdította a zár nyelvét, s így tudta kinyitni az ajtót. Utána rögtön rövidzárlatot okozott, hatástalanította az őrszemélyzetet, majd a hatméteres börtönfalon is túljutva kereket oldott, és Magyarországra szökött. Nálunk azonnal elfogató parancsot adtak ki ellene, annak értelmében odaát föl is tartóztatták, ám ott két alkalommal szintén kijátszotta a hatóságokat. Végül Magyarországot elhagyva Párizsba került, ahol állítólag meghatározó magyar emigráns körökkel tartott kapcsolatot. Úgy tudni, 1951-ben visszajött Magyarországra, ekkor viszont teljesen nyoma veszik... Történészként, a hitelesség érdekében, itt kell megszakítanom Hancsovszky Béla életútjának nyomon követését, mert a merénylet révén bedőlt épületfalról fotó is van; igazolható, hogy halálra ítélték, mint ahogy az éppen hetven éve történt szökése a rimaszombati börtönből is igaz. Ezek a valós tények felkutathatók a levéltári és egyéb forrásokban, illetve megfelelő forráskritika mentén értékelhetők. A történetnek minden egyéb fordulata, legalábbis egyelőre, könnyen lehet összeesküvés-elmélettel határos, utólag kifundált feltevés. Tornalján számon tartják az 1945. augusztus 8-ai merényletet?Nem találtam különösebb nyomát annak, hogy Hancsovszky Bélát tisztelettel övezett (lokál)patriótaként emlegetnék, esetleg tettének emlékét őriznék. Ahogy ő eltűnt, eltűntek a vele kapcsolatos emlékek is. És egészen 2001-ig kellett várni, hogy Gaál Imre tornaljai helytörténész elsőként foglalkozzon a merénylet és az 1945-ben kezdődött jogfosztottság elleni helyi tiltakozás körülményeivel. Pedig Hancsovszky Bélára, természetesen közmegegyezéssel, a magyarüldözés időszakának egyik szlovákiai magyar hőseként is tekinthetnénk.