Egy „kötelező” olvasmány

Hatvannégy évvel ezelőtt, a Magyarok Csehszlovákiában 1918—1938 ncímű tanulmánykötethez írt szerkesztői előszavában Borsody István így szólítja meg az olvasót: „Ez a kötet abból a felismerésből született, hogy nincsen könyv, amely összefoglalná azokat az eseményeket, változásokat, amelyek a csehszlovákiai magyarságot kisebbségi élete alatt érték.” Előszava a Méry Ratio kiadó gondozásában idén újra megjelentetett kötetben is élő szó, ma is alig írhatunk mást. Ezt a kötetet ugyanis abból a felismerésből adták ki újra, hogy máig nincs könyv, amely esszéisztikusan, de szintetizáló igénnyel foglalná össze azokat az eseményeket, változásokat, amelyek a (cseh)szlovákiai magyarságot 1918 és 1938 közti kisebbségi élete alatt érték. Áttekinti a magyarok gazdasági, politikai, demográfiai helyzetét, egyházi életét, társadalmi rétegeit, oktatásügyét, művészetét és tudományát, és a közösséget a tágabb (cseh)szlovákiai és európai kontextusban is elhelyezi. Igaz, azóta már remek részmonográfiák, tanulmánykötetek is rendelkezésünkre állnak, sőt, A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918—1998 címmel egy négykötetes szintézis is, a Magyarok Csehszlovákiában a maga nemében mégis megkerülhetetlen.

Egyfajta „kötelező” olvasmány, s ezt látszik igazolni, hogy 1989 után lényegében már másodszor jelenik meg. Tanulmányainak java 1993-ban, tehát közvetlenül a cseh—szlovák állami különválást követően a Kalligram kiadó Vagyunk és leszünk című kötetében már napvilágot látott. (E válogatás alcíme, koncepciója szerint is a magyarság 1918 és 1945 közti társadalomrajza, ezért a Borsody-könyv művelődésügyről és ifjúsági mozgalmakról szóló összefoglalóit nem közli.) A tanulmányok mindig akkor látnak napvilágot, amikor kisebbségi közösségünk (is) valamilyen nagyobb fordulóponthoz ér, ahol újra át kell értelmeznie a múltját, hogy tapasztalati fedezetet kaphasson a jelenéhez és jövőjéhez. A Vagyunk és leszünk összeállítója, Fazekas József utószavában azt írja, hogy a tanulmányok megjelentetése „az időközben megszűnt Csehszlovákiának Szlovákiába került magyarsága számára is történelmi párhuzamok megvonását teszi lehetővé”.

A Méry Ratio kiadó időzítése sem tűnik véletlennek. Tartalmi reprintről lévén szó, a kiadói szándékot elő- vagy utószó nem taglalja, csak a megjelentetés ténye, időpontja valószínűsíti. Egyrészt a tanulmányokat 1938-hoz, 1993-hoz képest is egy újabb bő évtized tapasztalataival olvashatjuk újra, amely az elmúlt hatvannégy évből talán a leginkább hasonlítható az 1918 és 1938 közti ugyancsak kitérős-zsákutcás időszakhoz. De van ennél is fontosabb apropója az újbóli megjelenésnek. A könyv akkor adhatja át egy letűnt kor részben máig időszerű tapasztalatát, amikor a magyarságnak több szinten is nagyobb lehetősége nyílt érdekei érvényesítésére. Mivel helyhatósági, megyei és kormányszinten is alakítói lehetünk közösségünk életének (is), a könyv „kötelező” olvasmány a helyi, regionális vezetőknek, illetve a politikusoknak. Igaz, a párhuzamokkal csínján kell bánnunk, hiszen az első köztársasághoz képest más korban élünk, más a nemzetközi hatalmi konstelláció, továbbá Csehszlovákiából Szlovákia lett, nincs Kárpátalja, változott a magyarság lélekszáma, társadalomszerkezete, mentalitása, politikai súlya, módosult Dél-Szlovákia etnikai összetétele stb.

Mégis, rengeteg olyan problémára, sajátosságra ismerhetünk, amelyek többé-kevésbé máig (de)formálói a szlovákiai magyarságnak. A kötetnek több olvasata van. Követhetjük a szerkezetét, problémakörönként (tanulmányonként) szűrhetjük le magunknak a tanulságokat. Ám talán érdekesebb és érdemesebb a minden problémakört átszövő jelenségeket keresnünk. Közülük az egyik leglényegesebb az intézményrendszer kérdése. Ezzel kapcsolatban csak arra utalunk, hogy feltűnően gyakori volt a tartalom keret nélkül (például magyar iskolát akartak, de nem elég erélyesen, vagy a hatalom megtagadta), illetve keret tartalom nélkül (volt magyar iskola, de a magyar gyerekek egynegyede már akkor szlovák iskolába járt). A másik érdekes jelenség: a republika magyarsága (sem) tudott igazából mit kezdeni a közösségét, intézményi kereteit belülről feszítő szociális, regionális és ezekből adódó mentális, politikai ellentétekkel.

A szlovákiai magyar politika most lényegében a régiófejlesztésért felel, és a tájaink, embereink közti szociális és más különbségek enyhítéséhez is hozzájárulhat. Térjünk vissza Borsodyhoz: „A magyarság ma oly sok feltétel mellett folytatja életét, hogy a nemzet szellemi egységét, úgy-ahogy, csak akkor lehet fönntartani, ha minden alkalmat megragadunk arra, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel mennél rendszeresebben ösmerjük meg egymás életét, és ilyen gondos ösmeretek alapján közeledjünk megértően egymás felé.” Most már ez a kötet is (újra) egy a rendelkezésre álló eszközök közül.

Korpás Árpád