Egy éven belül magyar egyetem

Pozsony.

Pozsony. Az oktatási tárca legfontosabb tervei közt szerepel a tandíj bevezetése mind a nappali, mind a levelező tagozatos hallgatók számára, az érettségi vizsgák egységessé tétele, valamint az iskolák és más oktatási intézmények finanszírozásának reformja, közölte sajtótájékoztatóján Martin Fronc oktatásügyi miniszter. Ezeknek a céloknak a megvalósításához elengedhetetlen néhány hatályos jogszabály módosítása, illetve új törvények megalkotása. Mindenekelőtt módosítani kell a felsőoktatásról szóló törvényt, melyről már jövő tavaszszal tárgyalhat a kormány, a továbbiakban új közoktatási törvényre is szükség van, valamint változtatni kell a hatályos, iskolák és más oktatási intézmények finanszírozásáról szóló jogszabályon is.

Martin Fronc változtatott a minisztérium szerkezetén is, melynek következtében a jövőben nagyobb hatáskörrel rendelkeznek majd a tárca államtitkárai. Szigeti László amellett, hogy a minisztert helyettesíti távollétében, a regionális oktatásügyért és a sportügyekért is felel. Az új közoktatási törvény előkészítését is a régi-új államtitkár felügyeli. František Tóth a regionális oktatásügy finanszírozásáért, valamint az ifjúsági ügyekért és a tudomány területéért felelős államtitkári posztot tölti be. Martin Fronc miniszterként a felsőoktatást felügyeli. A tárcavezető feltételezi, hogy az egységes politikai akaratnak köszönhetően egy éven belül létrejöhet egy állami, magyar képzési nyelvű egyetem Szlovákiában. Elmondta, kiemelt figyelmet szentel majd annak, hogy a magyar egyetem tervének megvalósítása során valamennyi törvényi előírást betartsák.

Szigeti László kérdésünkre elmondta: „A tárcánál pozitív hangnemváltás következett be, s úgy gondolom, a jövőben hatékonyabbá válhat a miniszter és az államtitkárok közti párbeszéd. A megnövekedett hatáskörökről szólva elmondta, a jövőben az államtitkárok is tehetnek javaslatot a minisztériumi főosztályok és osztályok élére kinevezendő személyekre. (ervé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?