Egy dög a Várszínházban!

Esztergom. Pontosabban: A dög. Nem kell valami nagyon csúnya dologra gondolni, hiszen mondhatjuk talán, hogy ez csak egy kis dög. Még pontosabban egy Lányregényről van szó (legalábbis az alcím szerint), ha pedig a teljes címet szeretnénk megosztani az olvasóval, akkor az is ide tartozik, hogy: Jössz te még az én álmaim utcájába... Na, hogy ebből mi sül ki, azt bárki megtudhatja, ha ellátogat július 9-én, vagy 10-én, (esőnap: július 11.) este kilenckor az Esztergomi Várszínházba.

Az Esztergomi Várszínház és a Kecskeméti Katona József Színház közös bemutatójában ezúttal egy kortárs magyar dráma kerül színpadra. Ősbemutatóról van szó, vagyis először Esztergomban láthatja a közönség Kiss Csabának ezt a művét. Érdekesség, hogy az egyik főszerepet Horányi László, a Várszínház Művészeti vezetője játssza.

Kiss Csabáról, a darab szerzőjéről tudható, hogy sokoldalú, nyughatatlan színházi ember. Számtalan darabot rendezett és dramatizált, hamarosan megjelenik öt drámáját tartalmazó kötete is. A klaszszikus műveket is újragondolta, átírta, amikor előadást rendezett és drámai formát öltöttek kezében a Csehov novellák és levelek is. A Dög című színművét szinte egyszerre kezdték el próbálni Kecskeméten és a Vígszínházban. A darabot ezúttal nem a szerző, hanem Pinczés István rendezi, aki gyakran vállalja kortársai műveinek színrevitelét. A történet látszólag egyszerű szerelmi háromszög, amit a szerző saját bevallása szerint, igaz történetek cserepeiből állt össze benne drámai művé.

Az író, Kiss Csaba, aki gyakran rendezi saját darabjait is, a következő sorokkal engedte útjára művét: „Olyan furcsa érzés ősbemutató előtt újra kézbe venni a darabot. Az én darabom – és mégsem. Valami idegen illat, „premier-parfüm“ van rajta, mint egy titkos utakon járó nőn.”

Forgatom a nyomtatott szöveget. „A feleség sír” – írja a szerző. Milyen különös: ezek most még csak szavak, betűk, papíron fekvő apró fekete ábrák, foltok. Hamarosan egy élő nő – sőt két élő, eleven nő – arcán fog valódi, enyhén sós könny folyni, azért mert valaki azt írta a papírra: „A feleség sír”. És ha jól írta, és ha jól sír, akkor estéről estére egy csomó ember fog furcsa bizsergést érezni a szeme tájékán, szorítást a torkában, ott, amikor „A feleség sír”.

És ahol azt írja a hideg, fekete betű, hogy „ráfonódik forrón, szomjasan”, ott hamarosan két valóságos élő ember, egy középkorú férfi és a serdülő-korból éppen csak kinőtt lány fog vággyal, „forrón szomjasan” összeölelkezni. Egymást kívánó, valódi vágygyal – ha jó nekik együtt játszani. Lehet, hogy arra a jelenetre egymásba is szeretnek – egy kicsit. Azért, mert úgy jobb, izgalmasabb nekik eljátszani azt, amit valaki két évvel ezelőtt egy éjszaka, egyedül papírra vetett.

Furcsa dolog ez. Illúzió. Misztérium. Színház.