Egy 71 éves lévai író lőhette meg Robert Fico miniszterelnököt

rtvs

A DenníkN napilap közölte, hogy az elkövetőt már őrizetbe vették, és a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vette át az ügyet. 

A Markíza szerint a Robert Fico miniszterelnök ellen elkövetett nyitrabányai (Handlová) merénylet elkövetője egy 71 éves férfi. Az illetőt Juraj C.-ként nevezték meg, és információik szerint egy lévai íróról van szó. A Markízának ezt két forrás is megerősítette. 
A férfi a lövések leadása után azonnal ártalmatlanították, a merénylet utáni felvételeken azt látni, hogy megbilincselve ül és kommunikál a rendőrökkel.

Az aktuality.sk információi szerint a merénylő egy olyan fegyverrel lőtte meg a miniszterelnököt, amely valószínűleg legálisan volt a birtokában.
A szemtanúk szerint a merénylő először rászólt Ficóra, majd odament hozzá, hogy kezet rázzon vele, a lövések ezután dördültek el. 

Az aktuality.sk továbbá hozzátette, hogy a gyanúsítottnak több verseskötete is megjelent, korábban, 2016-ban pedig egy magán biztonsági szolgálatnak dolgozott, és akkoriban ő maga is támadás áldozata lett bevásárlóközpontban. 

Az RTVS helyszíni felvételei: 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?