Ecuador két minisztert küld Szlovákiába az elrabolt gyermek ügyében

Blahová
Pozsony |

Szlovákia újabb nemzetközi botrány szélén áll egy ecuadori gyermek elrablása miatt, amelyre a szlovák állami szervek áldásukat adták. Ezt a hétfői sajtótájékoztatón jelentette ki Natália Blahová (SaS) parlamenti képviselő. 

A képviselőnő elmondta: az ecuadori parlament múlt héten egyhangúlag eldöntötte, hogy az ombudsmant, az igazságügyi és a külügyminisztert Szlovákiába küldi a legmagasabb diplomáciai szintű jogérvényesítés céljából. Ezzel annak az ecuadori származású asszonynak – Marrielának - az ügyére reagáltak, akinek a szlovák hivatalok és bíróságok döntései ellenére, egy év alatt sem sikerült visszaszereznie kilencéves gyermekét, akinek az apja egy szlovák férfi. 
     

Az ecuadori parlament alelnöke – Blahová elmondása szerint - kijelentette: „itt már nem egyes hivataloknak a nyomásgyakorlásáról van szó, itt már nemzeti és nemzetközi nyomásgyakorlásra van szükség”. Szerinte a gyermek apjának és családjának politikai hatalma van arra, hogy elérje a szlovák hivatalok tétlenségét – közölte Blahová az ecuadori sajtóra hivatkozva. „Felszólítjuk az igazságügyi, a munkaügyi és a külügyminisztert, hogy tegyenek lépéseket az ügyben, és jelezzék Ecuadornak az együttműködési szándékukat” – jelentette ki Blahová.
     

Ecuador egyelőre nem kért időpontot a Külügyminisztériumtól, hogy találkozhasson a tárca képviselőivel, és konzultálhasson annak az ecuadori kislánynak az itt tartózkodásáról, akinek az apja nem engedi, hogy visszatérjen Ecuadorba. Ezt hétfőn közölte a TASR-rel Peter Susko, a tárca szóvivője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?