Ebédeltek az elnökök

A hagyományokhoz híven Andrej Kiska államfő ismét vendégül látta elődeit egy újévi ebédre.Pozsony. Andrej Kiska sajnálatát fejezte ki, hogy idén Michal Kováč államfő már nem lehetett velük. Kiska szerint a társalgás kellemes légkörben, jó hangulatban zajlott.

A hagyományokhoz híven Andrej Kiska államfő ismét vendégül látta elődeit egy újévi ebédre.

Pozsony. Andrej Kiska sajnálatát fejezte ki, hogy idén Michal Kováč államfő már nem lehetett velük. Kiska szerint a társalgás kellemes légkörben, jó hangulatban zajlott. „Kíváncsi voltam a véleményükre, ők hogyan látják mindazt, ami a társadalmunkban zajlik, mit várhatunk és mit nem” – mondta az államfő, hozzátéve, hogy a beszélgetés során szó volt a bíróságokról, de arról is, hogy hogyan telnek a nyugdíjas elnökök mindennapjai. „Nagyon érdekesnek találtam Schuster elnök úr úti beszámolóit” – mondta Kiska.

Ivan Gašparovič és Rudolf Schuster is megerősítették, hogy számos témát megvitattak. Kiska a véleményükről és tapasztalataikról faggatta őket. „Beszéltünk az aktuális történésekről, a közelgő megyei választások eredményeiről és ezzel együtt az aktuális hazai helyzetről”– mondta Ivan Gašparovič. Rudolf Schuster szerint Andrej Kiska ügyesen nem beszélt a saját álláspontjáról, hanem inkább az övékre volt kíváncsi. Schuster szerint a döntések előtt valóban meg kell hallgatni a tanácsadók véleményét is, de mértékkel. Gašparovič viszont arra panaszkodott, hogy az államfői mandátum lejártát követően az exelnökök kívül rekednek a történéseken. Egy autóra, sofőrre és védelemre van joguk, miközben Gašparovič egy titkárságot is el tudna képzelni magának. (TASR, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?