Dzurinda: katonáink Irakban maradnak

Pozsony. Szlovákia nem vonja ki katonáit Irakból, szögezte le Mikuláš Dzurinda kormányfő. „Nem lehetünk gyávák; továbbra is ahhoz a nemzetközi koalícióhoz kell tartoznunk, amely úgy döntött, legyőzi a terroristákat” – jelentette ki tegnap a miniszterelnök.

Pozsony. Szlovákia nem vonja ki katonáit Irakból, szögezte le Mikuláš Dzurinda kormányfő. „Nem lehetünk gyávák; továbbra is ahhoz a nemzetközi koalícióhoz kell tartoznunk, amely úgy döntött, legyőzi a terroristákat” – jelentette ki tegnap a miniszterelnök. A külügyminisztérium sem lát okot az eddigi szlovákiai álláspont módosítására, ezzel szemben a Kereszténydemokrata Mozgalom szerint komoly párbeszédet kellene kezdeni arról, a szlovák katonák meddig maradjanak Irakban. Az ellenzékiek közül a Smer és a kommunisták egyértelműen a katonák hazahívását szorgalmazzák, a HZDS pedig ellentmondásosan vélekedik a dologról. Ján Kovarčík, a mozgalom alelnöke támogatja az iraki missziót, Irena Belohorská HZDS-képviselő viszont a katonák hazahozását sürgeti. Mindenestre tegnaptól Szlovákia bagdadi képviseletére már kommandósok vigyáznak. A különleges belügyi alakulat tegnap utazott Irakba, és nemcsak a nagykövetség épületét, hanem a szlovák diplomatákat is védi. A kommandósokat nem azért küldték ki, mert közvetlen veszély fenyeget, megelőző intézkedésről van szó. „Azért fokoztuk a védelmet, mert Szlovákia már a NATO tagja, és hamarosan az Európai Unió tagállamává is válik” – jegyezte meg Juraj Tomaga külügyi szóvivő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?