Dzurinda és Gyurcsány megbeszélése

Pozsony.

Pozsony. „Az új kormánnyal új a remény is, hogy okulunk a hibáinkból, és inkább a bizalomépítő és a jószomszédi kapcsolatokat erősítő lépéseket fogjuk keresni” – nyilatkozta Mikuláš Dzurinda miniszterelnök azután, hogy a múlt pénteken Rómában, az európai alkotmány aláírását követően első alkalommal találkozott magyar kollégájával, Gyurcsány Ferenccel.

A szlovák kormányfő tájékoztatása szerint a felek arról tárgyaltak, „ami a múltban megzavarta a kapcsolatainkat, és arról, ami megzavarhatná”. „Szlovákiában nem vagyunk és nem is voltunk idegesek azon lépések miatt, amiket Budapesten vagy szomszédainknál tettek, de úgy vélem, ők is tudatosították, némelyik lépés rossz volt” – fogalmazott Dzurinda. Szerinte a magyar fél megértette: a kedvezménytörvény ügyében a nemzetközi közvélemény Pozsony oldalára állt. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?