Durván indult a kampány

<p>Pozsony. Robert Fico miniszterelnök tegnap délelőtt a Smer székházában tartott sajtótájékoztatóján azzal vádolta meg Andrej Kiskát, hogy kapcsolatban áll a szcientológia egyházzal – egy fél évvel korábbi újsághírt melegített fel ezzel.</p>

LAJOS P. JÁNOS

Azt mondta, biztonsági kockázatot jelentene Szlovákia számára, ha államfőjének ilyen kapcsolatai lennének. „Kiska úr élő adásban hazudott az egész országnak. Találkozik a szekta tagjaival, együttműködik velük” – jelentette ki tegnap Robert Fico. Figyelmeztetett, hogy Szlovákiában az egyház nincs regisztrálva, és számos országban biztonsági kockázatnak tartják működését. „Több szlovák cég is elveszítette biztonsági besorolását, amikor kiderült, hogy kapcsolatban áll ezzel a szektával” – állítja Fico.

Kiska tegnap egy mondattal reagált a vádakra. „Nem vagyok szcientológus, az országra nézve Robert Fico miniszterelnök és elnökjelölt jelent biztonsági kockázatot!”

Fico egy fél évvel ezelőtti hírt melegített fel. A Plus 7 dní tavaly augusztusban írta, hogy Kiska egyik könyvét az Alert kiadó adta ki, Ladislav Pavlík, a kiadó igazgatója írta az előszót. Pavlík nem titkolja, hogy a szcientológia híve, ő az igazgatója a Ron Hubbard Főiskolának. Hubbard a szcientológia egyház alapítója. Pavlík az általa kiadott lap címlapján közölte Kiska fotóját és interjút készített vele. Kiska akkor azt mondta, nem tudta, hogy Pavlík a szcientológia egyház híve. Fico szerint Kiska előadásokat is tartott a szcientológia egyházhoz köthető rendezvényeken.

A jobboldali pártok továbbra is kiállnak Andrej Kiska mellett. „Fico csak a figyelmet akarja elterelni. Azt úgysem tudjuk kideríteni, hogy Kiska milyen egyház tagja, mint ahogy azt sem, hogy Fico melyik egyházhoz tartozik” – mondta lapunknak Bugár Béla, a Híd elnöke. Az elnökválasztás harmadik helyezettje, Radoslav Procházka továbbra is Kiskát támogatja. Kiska ugyanakkor nem akar tárgyalni egyetlen párttal és korábbi jelölttel sem a támogatásáról, viszont arra kérte őket, hogy mobilizálják szavazóikat. További részletek a 3. oldalon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?