Duray Miklós nem indul az előrehozott választásokon

Pozsony |

<p>Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártja korábbi stratégiai alelnöke nem indul a 2012. március 10-ei előrehozott parlamenti választásokon. Ám ha felkérést kapna, elgondolkozna felette.</p>

„Minden képviselőjelölt kifejt valamiféle kezdeményezést, én nem” – monda.

Duray szerint a választók érdekében jogos lehet az MKP és a Híd közötti együttműködés. „2009-ben az MKP-ból kilépett néhány funkcionárius, de a választók nem észlelték ezt a  megosztottságot. A választók örülnének, ha egy párt képviselné őket. Az MKP vezetőinek kötelessége az MKP szavazóira hallgatni” – mondta Duray, aki szerint a szlovákiai magyar kisebbségnek a magyar közösség érdekében meg kellene egyezni az együttműködés kérdéseiben.

Duray szerint az MKP-nak nagyobb a támogatása azon választók körében, akik 2006-ban is az MKP-t választották, mint Bugár Béla pártjának. A veterán politikus továbbra is kifogásolja, hogy a Híd képviselői a gazdasági lobbit részesítik előnyben a szlovákiai magyar kisebbség érdekeivel szemben. „Ez már akkor is zavart, amikor Bugár Béla volt az MKP elnöke” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?