Duray mellé állt öt KDH-s honatya

Pozsony. Tegnap állásfoglalásban fejezte ki nemtetszését öt kereszténydemokrata politikus ami?att, hogy szerdán a Pozsonyi III. Járásbíróság bocsánatkérésre és egymillió korona kártérítésre büntette Duray Miklóst a Szlovák Nemzeti Párt elleni perben, amiért az MKP képviselője fasisztának nevezte Ján Slota pártját.

Pozsony. Tegnap állásfoglalásban fejezte ki nemtetszését öt kereszténydemokrata politikus ami?att, hogy szerdán a Pozsonyi III. Járásbíróság bocsánatkérésre és egymillió korona kártérítésre büntette Duray Miklóst a Szlovák Nemzeti Párt elleni perben, amiért az MKP képviselője fasisztának nevezte Ján Slota pártját.

A KDH-s honatyák véleménye szerint a bíróság döntésével veszélyezteti a szabad politikai párbeszédet. „Duray Miklós politikai lépéseivel nem értünk egyet, és hosszú ideje sok mindenről más a véleményünk, mint neki. Viszont olyan államban szeretnénk élni, ahol a polgárok szabadon kinyilváníthatják politikai vélemé?nyüket” – áll a Vladimír Palko, František Mikloško, Daniel Lipšic, Pavol Minárik és Rudolf Bauer által jegyzett állásfoglalásban.

A képviselők szerint a bíróság Durayt politikai véleménye kinyilvánításáért ítélte el, ami szerintük elfogadhatatlan. „Ez a döntés azt jelenti, hogy egy pártról sem gondolhatjuk, mondhatjuk azt, hogy fasiszta?” – teszik fel a kérdést a kereszténydemokrata képviselők. A képviselők szerint különösen veszélyes, hogy a bíróság magas, egymillió koronás büntetést szabott ki a képviselőre. „A kormány szlovák nemzeti politikája abból áll, hogy Brüsszelnek hajbókolnak és gyáván bosszút állnak egy magyaron” – áll az állásfoglalásban.

Az MKP állásfoglalást adott ki, melyben azt írja, nem kíván reagálni a bírósági ügyre, „mivel nem szeretnénk, ha akár Duray Miklóst, akár az MKP-t azzal vádolná meg bárki, hogy politikai töltetet akarunk adni az ügynek”. Csáky Pál magánvéleményében „szerencsétlen esetnek tartja, hogy a bíróság egy ilyen kérdésben döntést hozott”. (MSz, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?