DUMA-KANYAR

Rovatunkban ezúttal a Szent Miklós alapról, a Sportcsarnok felújításáról és a leszerelt sorállományú katonákról mondja el a véleményét Horányi László színész-rendező, Rafael Balázs a 24 óra újságírója, Schlett István politológus-újságíró valamint munkatársunk Sinkó Gyula.

1. A legutóbbi esztergomi képviselőtestületi ülés legfontosabb napirendi pontja a Szent Miklós Alapról szóló polgármesteri előterjesztés volt a születendő esztergomi gyermekekért. A program lényege, hogy minden Esztergomban születő, majd a városban nevelkedő gyermek után születésekor félmillió forintot tesz letétbe az önkormányzat, amely minden évben ötven-ötvenezer forinttal egészül ki. A 2-2,5 milliós pénzösszeg a fiatalok részére a 21. születésnapjukon nyílik meg, ha középfokú végzettséget vagy szakmai képesítést szereztek. A rendeletet még az idén véglegesítik, hogy már a 2005. január elseje után születettek részesülhessenek belőle.

Horányi: Akkor én szeretnék ezután születni, több ok miatt is...

Sinkó: Ez egy csodálatos terv! Mondjuk egy gazdag olajországban vagy Nyugat-Európában biztos meg is tehetné némely város. Nekem megadatott, hogy néhányszor belebújjak Mikulás bőrébe, eljátszhattam a fehérszakállút. Gyönyörű emlék és élmény volt a tündöklő gyermekszemekbe nézni. De akkor sem én vettem minden gyermeknek a csomagot. Persze egy polgármester nálam nagyobb király, de hogy ennyire gazdag lenne? A nyugdíjasoknak 1000 Ft-okat osztogattak legutóbb az Idősek Napjára, ami tényleg csak jelzésértékű, de hogy az újszülöttek félmilliót kapjanak, aztán évről évre ötvenezret? Úgy gondolom, amíg nehezen jön ki mindenki a pénzéből, és újabb és újabb adókkal terhelnek meg minket, a mi pénzünkből ne játsszon senki Mikulást!

Rafael: Nem egészen értem. Kicsit bonyolult, kicsit, habár valójában pozitíve diszkriminatív (az sem szerencsés). Ettől többen leszünk? Kötve hiszem.

Schlett: Alleluja az új ötletnek! Mivel még aggmanus vagyok, tiszta happy, hogy lokálisan is premizálják a gyermekkészítést! (Lehet, hogy az impotensek, mivel nem részelhetnek belőle, a kirekesztés miatt háborogni fognak!)

2. A Prímás-szigeten a Pézsa Tibor városi sportcsarnok körül komoly beruházások lesznek, ezért a jelenleg is sportcélokkal hasznosított területet az önkormányzat hosszú időre bérbe kívánja venni az érsekségtől. A bérbevett területeken a pályákat, kiszolgáló létesítményeket korszerűsítik, felújítják. A csarnok és a Szalma csárda között amfiteátrum-szerűen kialakított nézőtér épül, a most is meglévő színpad köré. A sportcsarnokot kibővítik lelátóval, öltöző- és melegítő-helyiségekkel, gépészeti létesítményekkel, raktárakkal.

Horányi: Hajrá!

Sinkó: Nagy szüksége van a városnak egy normális Sportcsarnokra, mert amit jelenleg annak hívnak, az szégyen. Elhanyagolt, gondozatlan. Kéne a csarnok, de van rá pénzünk? Nagy ívű tervek, de ki finanszírozná?

Rafael: Szép dolog. Dicséretes. S ha jön az árvíz, rögtön lehet elölről kezdeni mindent. De félre a huhogással. Jut eszembe: nem ezt kellett volna csinálni a Vasas-pályából is? De akkor még mindenki gátról beszélt...

Schlett: Pál György kolléga eleven parázsként izzítja a sportéletet, ajánlanék a női kézilabda EB-re is egy szurkolói sátrat! (Kérdésem volna: Mi lesz, ha árvíz lesz?)

3. A múlt héten leszerelt az utolsó sorállományú katona is Magyarországon. Hazánkat ezentúl szerződéses és hivatásos katonák védik, a besorozott hadsereg helyébe is ők lépnek. Önök voltak sorállományú katonák?

Horányi: Azt hiszem, ez így van jól.

Sinkó: Csak azon gondolkodom, miről fognak majd olyan hosszasan beszélni felnőtt fiaink egymás között, ha katonatörténeteik nem lesznek? Nem volt jó dolog sorkatonának lenni, a megaláztatásokat és a szenvedéseket nem könnyű elviselni, de nagyon sokat tanulhat belőle egy fiatalember. Mégis örülök, hogy vége.

Rafael: Vótunk, kérem. Sőt máén obsitunk is vagyon... Az elmúlt héten többek között Kiskőrösön jártam: 1. ott született Petőfi, 2. ott voltam én katona... Sorkatona... Mit mondjak? Laktanya öt éve zárva, fele kilopva (mint nálunk az oroszoké 1992 után), a város meg fejlődik. Pl. a járdák járdából vannak! Ezt mi mikor érjük el...

Schlett: Kiskőrös-Petőfivárosban szolgáltam 11 hónapot. Mikor behozták a Sztálin-orgonákat, engem rögtön letettek focipályagondnoknak „Csavart Labda“ főparancsnok és sporttiszt mellé. Akkortájt lett Kiskőrös és vidéke a „Keceli-kannás“ és a „Tükrös-Tablettás” fő központja. Aki belenyalt ebbe a rémületbe örökké a nyelvén fogja érezni az ízét, mint az anyatejét!

A lelkendezők ellen: a hadsereg a civilizáció része. Svájcban, Ausztriában vidáman szolgál az ifjúság. Köztudott, hogy a privatizált magánhadseregek felé haladunk! Mi lesz, ha egy új Csák Máté egy másik hirtelenmilliárdos ellen küldi magánhadait? Ki védi meg a népet?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?