Drucker júniusban terjeszti a parlament elé a rendőrségre vonatkozó módosítást

Drucker
Pozsony |

Tomáš Drucker belügyminiszter (Smer-SD-jelölt) ma az egyik közösségi oldalon reagált az őt ért bírálatokra.

„Továbbra is prioritás számomra, hogy a rendőrség átalakítására vonatkozó tervezetet a lehető leggyorsabban beterjesszük” – szögezte le a miniszter, hozzátéve: ha jövő héten megkezdődik a tárcaközi egyeztetés a törvényjavaslattal kapcsolatban, akkor a júniusi parlamenti ülésen tárgyalhatnak a módosításról.

Drucker megismételte: a módosítás lényege az lesz, hogy minden vezető rendőrségi posztra kötelezően pályázatot írnak ki, és öt évben fogják meghatározni a hivatali időt.
 

Az országos rendőrfőkapitányt és a rendőrséget felügyelő szerv elnökét két körben fogják kiválasztani. Az eljárás része lesz egy nyilvános meghallgatás is. A jelölteket egy pályázatelbíráló bizottság mellett a parlament védelmi bizottsága is meg fogja hallgatni, ezt követően a bizottsági tagok javasolhatnak jelölteket.  

Pályázattal fogják kiválasztani a rendőrfőkapitány-helyetteseket, a kerületi rendőrkapitányokat és minden egyéb országos hatáskörű, magas beosztású rendőrtisztet, akiknek át kell esniük a biztonsági átvilágításokon.

 A miniszter hangsúlyozta: az országos rendőrfőkapitányt és a rendőrséget felügyelő szerv elnökét a jövőben nem lehet majd megfelelő indok nélkül leváltani. A rendőrök ellen indított büntetőeljárásokat a kerületi ügyészségek speciális osztályai fogják felügyelni.

A Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés aktivistái ma délutánra újabb tüntetéseket szerveztek, a legfőbb követelés Tibor Gašpar rendőrfőkapitány menesztése, továbbá a rendszerszintű változások bevezetése a rendőrséget felügyelő szervnél és a rendőrségi vezetés politikamentesítése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?