Drucker: fizessen többet, aki gazdag

Pozsony |

<p>Nem tetszik a munkaadóknak, hogy a kormány növelné a járulékterheket, többet kellene fizetniük az egészségbiztosítóknak. Szerintük előbb a rendszert tegye rendbe a szaktárca, csak utána kérjen több pénzt a munkavállalóktól és a munkaadóktól.</p>

A munkaadók minden szövetsége tiltakozik az egészségügyi minisztérium legújabb javaslata miatt, amely megszüntetné az egészségbiztosítási járulék kivetési alapjának felső határát. A havi 4290 eurós felső határ megszüntetése mintegy 15 ezer, kiemelt fizetésű embert érintene. „Ez az emelés közvetlen negatív hatással lesz a jól képzett dolgozók bérére, és korlátozza majd a nagyobb hozzáadott-értékkel bíró befektetéseket” – állítják a munkaadók. Szerintük már így is túlságosan magas a munkára nehezedő járulékteher. A munkaadók szerint az egészségügyi minisztériumnak előbb hatékonyabbá kellene tennie a sok sebből vérző egészségügyi rendszert, és csak ezután kellene több pénzt beleöntenie.

Az egészségügyi minisztérium nem árulta el, hogy szerinte mennyivel nő majd a biztosítók járulékbevétele ennek az intézkedésnek a hatására. Azt állítja ugyanakkor, hogy ebből vagy részben ebből finanszíroznák a kórházak felújítását, amit már jövőre el akarnak kezdeni. „Erre a célra évente mintegy 50–70 millió eurót akarunk fordítani. Ebből fedeznénk a műszaki berendezések cseréjét, a fokozatos hőszigetelést stb.” – tájékoztatta lapunkat az egészségügyi tárca. Ha csak a magas keresetűek járuléknövekedéséből akarnák fedezni, az azt jelentené, hogy mindegyiküknek átlagosan havi 330 euróval kellene magasabb járulékot fizetnie. Az egészségügyi terület költségvetése – e nélkül a tétel nélkül is – jövőre mintegy 110 millió euróval emelkedik. Emellett a szaktárca mintegy 170 millió eurós megtakarítási programot indít, amelynek nagy részét, több mint 140 millió eurót a járóbeteg-ellátáson akarja behajtani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?