Draxler hirdetésekben szívatja a tanárokat

<p>Amerikában és Angliában is szívás a pedagógusok élete &ndash; üzeni az oktatási miniszter FB-posztjaiban a sztrájkoló tanároknak.</p>

 

Hiába sztrájkolnak hetek óta a tanárok, Juraj Draxler oktatási miniszter nem azzal foglalkozik, hogyan szerezzen több pénzt az alulfinanszírozott oktatásügy számára. Ehelyett arról oszt meg közszereplői Facebook-oldalán posztokat, hogy bezzeg tőlünk nyugatabbra sem minden esetben fenékig tejfel az élet.

A tárcavezető kedden Facebook profilján tett közzé egy 2011-es cikket a The New York Timesból, amely szerint a amerikai pedagógusok 62 százaléka kénytelen másodállást vállalni, hogy az alacsony bérek miatt el tudja tartani a családját.

Nem sokkal később a The Guardianból is belinkelt egy cikket, amely szerint Nagy-Britanniában a tanárok olyan rosszul keresnek, hogy kettesével-hármasával laknak egy-egy bérelt szobában. 

Még pénzt is költ a tanárok cukkolására

A miniszter kedd este erre még egy lapáttal rá is tett: Facebook-hirdetésként kezdte tolni a tanárokat provokáló bejegyzéseket. A hirdetés célja, hogy minél több szlovákiai FB-felhasználóhoz eljusson, vagyis azokhoz is, akik egyébként nem lájkolták Draxler oldalát. Az, hogy hirdetett posztról van szó, mindig a szerző alatti üzenet jelzi (Draxler neve alatt ott áll: Hirdetés). 

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"219289","attributes":{"alt":"","author":"Facebook-fotó","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"385"}}]]

„Sokkol, amikor Szlovákia szerte az emberekkel beszélgetve túlzóan optimista szemlélettel találkozom azzal kapcsolatosan, mennyire jó Nyugaton élni, beleértve a tanári hivatást is” – írta a közösségi oldalon a miniszter, ám a kommentek szerint nem találkozott a tanárok egyetértésével.

A FB-posztok nem maradtak reakció nélkül: mind a két bejegyzés alatt több mint száz kommentár olvasható, a reagáló pedagógusokat kiakasztotta, hogy Draxler más országok problémáival példálózik, ahelyett, hogy az itteni gondokat próbálná megoldani. 

Ha üzenni szeretne a miniszternek, itt találja a két posztot és az alatta dúló kommentháborút

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?