Drága jótékonykodás

Kassa. Az érsekség jótékonysági szervezetének kéthetes karácsonyi akciója többe került, mint amennyi bevételt hozott. Az adománygyűjtő önkéntesek a Fő utcában mécseseket árultak, amelyek a szegényekkel és elesettekkel való együttérzést voltak hivatottak jelképezni.

Kassa. Az érsekség jótékonysági szervezetének kéthetes karácsonyi akciója többe került, mint amennyi bevételt hozott. Az adománygyűjtő önkéntesek a Fő utcában mécseseket árultak, amelyek a szegényekkel és elesettekkel való együttérzést voltak hivatottak jelképezni. A mécsesek darabjáért hét koronát kértek, ám a járókelők többet is adtak. Ján Bečo, a szervezet vezetője a tapasztalatokat összegezve elmondta, hogy két hét alatt 13 500 mécses fogyott el, a bevétel megközelíti a 244 ezer koronát. Ennél sokkal nagyobb érdeklődésre számítottak, ám az eredményt nem tekintik kudarcnak, annak ellenére, hogy a költségek elérték a 276 ezer koronát. A mérsékelt adakozókedv Bečo szerint a szeles, hideg időjárásnak és a gyenge reklámkampánynak köszönhető, ám aki felfigyelt a téren fagyoskodó önkéntesekre, általában adakozott is. Összesen 250 önkéntes kapcsolódott be a gyűjtésbe, többségükben fiatalok, ám akadt 74 éves mécsesárus is. A legbőkezűbb vásárló ezer koronát dobott a perselybe. Az akcióban tíz helyi civil szervezet vett részt, többségük szociálisan rászoruló gyermekek nyári táboroztatásával, szellemi vagy testi fogyatékosokkal, gyermekotthonban felnevelkedő fiatalokkal és leányanyákkal foglalkozik. Az adományokból befolyt összeget már szétosztották, a pénz hatvan százaléka kassai polgári társulásokhoz és keresztény szervezetekhez került, huszonöt százalékát a kerület más regiói kapták, tizenöt százalékot pedig nemzetközi tevékenységre, partnerszervezetekkel való kapcsolattartásra fordítanak. Idén decemberben a megmaradt mécseseket is igyekszenek majd eladni, és a tavalyinál nagyobb hírveréssel szeretnék folytatni a jótékonysági programot. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?