Közélet

Döntött a kormánykoalíció: Ötszáz eurót érő utalványt kaphatnak az oltott nyugdíjasok

Pozsony | A kormánykoalíciónak sikerült egyezségre jutnia, ötszáz eurót érhet az az utalvány, amelyet azon hatvan év feletti személyek kaphatnának meg, akik felveszik a koronavírus elleni védőoltást. Az SaS továbbra sem támogatja a javaslatot, ugyanakkor nem is akadályozza annak megvalósulását.
ÚJ SZÓ ONLINE

2021. november 30. 13:52

Frissítve
Igor Matovič 500
- Somogyi Tibor felvétele

Anna Zemanová, az SaS képviselője szerint a párt nem támogatja a javaslatot, ugyanakkor nem is akadályozzák annak megvalósulását. Ha Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter javaslata az ellenzéki pártokkal együtt szavazva a parlamentben is zöld utat kap, arra az SaS nem a koalíciós egyezség megszegéseként tekint majd.

A koalíció még további tárgyalásokat folytat az utalványokról, szeretnék, ha a javaslatról már a jövő hét végén második olvasatban szavazna a parlament.

Az SaS úgy véli, az oltási kedv növelésének legjobb módja, ha az oltottak mentesülhetnek bizonyos intézkedések alól. Zemanová szerint ezt bizonyítja az is, hogy még a szigorított intézkedések és a teljes országzár bevezetése előtt nőtt az oltási hajlandóság. 

Michal Šipoš (OĽaNO) szerint fontos, hogy a lehető legtöbb nyugdíjas vegye fel az oltást, ezzel együtt csökkenne a kórházakra nehezedő nyomás is. Az utalványok legfőbb pozitívumát abban látja, hogy a pénz az országhatáron belül marad, és azon szektorok megmaradását szolgálja, amelyeket a leginkább érintett a pandémia. „Minden egyes felelősségteljes képviselőnek támogatnia kellene a javaslatot, hiszen egyszerre több dologra is megoldást nyújt. Mielőbb szükség van rá” – tette hozzá.

Juraj Šeliga (Za ľudí) saját elképzeléssel állt elő az utalványokat illetően, az SaS azonban nem volt hajlandó kompromisszumot kötni. „Az SaS kijelentette, hogy kiáll az álláspontja mellett” – mondta. Mint mondta, ha az utalványok sem növelik majd az oltási hajlandóságot, fontolóra kell venni a kötelező oltás bevezetését. „Ez nem az egyén szabadsághoz való jogába történő erőszakos beavatkozás, hanem a közegészség védelme” – indokolta azzal, hogy az elmúlt 15 évben is számos oltást tettek kötelezővé.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
iskolai zaklatás k

Bántalmazzák a gyerekemet – mit tegyek?

Gyimesi György

A Za ľudí diszkriminatívnak tartja Gyimesi György javaslatát

iskolai zaklatás k

Kiből válhat zaklató? – az iskolai zaklatás forrásai

Juraj Šeliga

„Háború fenyeget” – véli Šeliga, aki továbbra is támogatja az Egyesült Államokkal kötendő megállapodást

A rendőrség részleteket közölt Lég és Csallóközcsütörtök között történt tragikus balesetről (KÉPEK)
Frissítve

Két áldozatot követelt a Lég és Csallóközcsütörtök között történt baleset (KÉPEK)

Vlhova

14 magyar és 50 szlovák sportoló utazik Pekingbe

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.