Alig egy nappal azután, hogy a kormányfő, Robert Fico (Smer) tanácsadói testületének vezetője, Erik Kaliňák megerősítette, hogy a miniszterelnök az Egyesült Államokban látogat, az is kiderült, hogy Fico miért utazik a tengeren túlra.
Donald Trumppal egy konferencián szónokol majd Fico az Egyesült Államokban

Annak ellenére, hogy egyelőre sem a kormányfő, Robert Fico, sem a hivatala nem tájékoztatta a nyilvánosságot arról, hogy a miniszterelnök hamarosan az Egyesült Államokba látogat, Erik Kaliňák hétfőt megerősítette, hogy a sajtóértesülések valóban igazak. Ezt követően ara sem kellett sokáig várni, hogy kiderüljön, miért utazik Fico Washingtonba.
A konzervatív szlovák kormányfő
A Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC) szerdán indul és egészen szombatig tart majd, így mostanra az előadók listáját is véglegesítették, amelyen a régi-új amerikai elnök mellett a szlovák kormányfő is helyet kapott.

A szóban forgó konferencia elsősorban azért lehet ismerős többeknek is, mivel a tavaly Dallasban megrendezett eseményen a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor is felszólalt. Ezt követően ő nyitotta meg a rendezvény magyarországi változatát is.
Amit az amerikai látogatásról tudni lehet
Sajtóértesülések szerint Fico csütörtökön utazik az Egyesült Államokba. Bár először úgy tűnt, mindössze egy napig marad, a legutóbbi információk arra engednek következtetni, hogy a kormányfő csak vasárnap indul haza.
A miniszterelnök programjáról azonban egyelőre nem tudni további konkrétumokat, Erik Kaliňák azonban nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Robert Fico az amerikai elnökkel, Donald Trumppal is találkozhat.
Van néhány akadály
A koalíciós trió képviselői egyelőre meg vannak róla győződve, hogy a kormányválság ügye legkésőbb szerdára megoldódik, így minden olyan akadály elhárul, ami elgáncsolhatná a kormányfő washingtoni kiruccanását. Az utazás csütörtökre tervezett időpontja azonban nem tűnik túl szerencsésnek, hiszen az államfő, Peter Pellegrini a hétvégén bejelentette, hogy a NATO főtitkára, Mark Rutte csütörtökön érkezik Pozsonyba. Rutte szlovákiai látogatásáról már korábban is tudni lehetett, Robert Fico pedig egyértelműen kijelentette, találkozni szeretne a NATO-főtitkárral, hogy eszmét cseréljenek azon kérdések kapcsán, amikben nem értenek egyet.
Mivel Pellegrini úgy nyilatkozott, Ficóval együtt találkozik Ruttéval, hogy egyebek mellett a védelmi kiadásokról egyeztessenek, így nem kizárt, hogy a kormányfő kicsit majd odázza az indulást. Ha ugyanis faképnél hagyná a NATO-főtitkárt, azzal negatív értelemben véve erős üzenetet küldene a szövetségeseknek.
Diplomáciai körökben egyébként azt suttogják, ha kétoldalú egyeztetésre nem is kerül majd sor, Robert Fico biztosan nem tér haza egy olyan fotó nélkül, amelyen Donald Trump és Elon Musk is szerepel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.