Diófa a szélvédőben

Párkány. A hétfőn, orkán erejű szélvihar tombolt a városban és környékén, mely kis híján halálos áldozatot is követelt. Délután fél három körül ugyanis Vércse Miklós a nánai úton haladt öreg Škodájával, amikor a vihar egy hatalmas diófát döntött az autójára.

Párkány. A hétfőn, orkán erejű szélvihar tombolt a városban és környékén, mely kis híján halálos áldozatot is követelt. Délután fél három körül ugyanis Vércse Miklós a nánai úton haladt öreg Škodájával, amikor a vihar egy hatalmas diófát döntött az autójára. „A mellékútról épp a főútra kanyarodtunk, amikor ez megtörtént. Egy hölgyismerősöm ült mellettem a kocsiban, de az egész olyan gyorsan történt, hogy megijedni sem volt időnk. Lassan haladtam a járművel, melyet a rázuhanó hatalmas fa rögtön megállított. A lezuhanó ágak a karosszéria első részét és a kocsi hátulját roncsolták szét. Persze azonnal lekapcsoltam a motort és kiszálltunk a kocsiból. Kiderült, óriási szerencsénk volt, a fa hajszál híján elkerülte az utasteret, ennek köszönhető, hogy sérülés nélkül megúsztuk a balesetet. Ráadásul az orkántépte diófa a villanyvezetéket is leszakította” – mondta el lapunknak Miklós bácsi. Mint megtudtuk, a kocsiról az útkarbantartó vállalat segítségével tudták csak eltávolítani az ágakat. Hogy a biztosító fizet-e, az még kérdéses. „Az eset után többen is mondták, hogy másodszor születtünk meg” – tette hozzá Vércse Miklós. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?