Danko tisztogat egy kicsit az SNS-ben

Eperjes |

<div>A megyei választások apropóján alakult ki feszültség a Szlovák Nemzeti Pártban. &nbsp;Azonnali hatállyal menesztette posztjáról Andrej Danko, az SNS elnöke a párt eperjesi kerületi főnökét, Eduard Markovičot, mert szerinte lejáratta az SNS-t.</div>

A párt eperjesi kerületi képviselői a héten bírálták a párt vezetésének politikáját, szerintük a megyefőnök-jelölt kiválasztásánál Dankóék megsértették az SNS alapszabályát. A vita azután kezdődött, hogy az SNS kerületi képviselői Markovičot javasolták a párt eperjesi megyeelnökjelöltjének, az országos vezetés viszont Miroslav Škvarekot jelölte. A kerületi képviselők ezért levelet írtak a belügyminisztériumnak, és azt kérték, vizsgálják meg, megsértette-e az SNS vezetése a párt alapszabályát. Másnap Danko menesztette Markovičot. „Markovičnak tudnia kell, hogy a pártnak van egy ellenőrző bizottsága, oda kellett volna benyújtania a panaszát” – közölte Danko irodavezetője, Zuzana Škopcová. Állásfoglalása szerint Markovič fölöslegesen a nyilvánosság elé teregette az ügyet, s ezzel kárt okozott az SNS-nek. „Egyetlen egyszer sem vette fel a kapcsolatot a SNS vezetésével, s nem használta ki a hasonló viták megoldására szolgáló párton belüli mechanizmusokat. Ezért menesztették a tisztségéből” – fűzte hozzá Škopcová, aki szerint Škvarek sokkal jobb jelölt, és Markovičnál lényegesen több tapasztalata van a megyei politikában.Markovič a Nový časnak azt mondta, hogy leváltása Andrej Dankótól tisztességtelen és megalapozatlan volt. „Nem vagyok hozzászokva ilyen hazugsághoz. Engem a párt regionális struktúrái jelöltek. Vajon mire vannak a regionális szervezetek, ha mindenről egyetlen ember dönt?” – tette fel a kérdést Markovič. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?