Andrej Danko
Danko szerint a védelmi miniszter nem tárgyal tovább az USA-val a védelmi együttműködésről
Andrej Danko, a parlament és az SNS elnöke bejelentette: Peter Gajdoš (SNS) védelmi miniszter nem folytatja a védelmi együttműködésről szóló tárgyalásokat az Egyesült Államokkal. Erről a hétfőn összeülő koalíciós tanács egyezett meg, az ülésen Miroslav Lajčák (Smer-SD-jelölt) külügyminiszter is részt vett.
„Megállapodtunk abban, hogy a védelmi miniszter nem folytatja a tárgyalásokat erről a vitatott szerződésről, és hogy a külügyminiszter a közeljövőben bemutat valamilyen részleteket és feltételeket, amelyekről aztán eldöntjük, hogy elfogadhatóak-e a Szlovák Köztársaság számára” – állapította meg Danko.
Hozzátette: Lajčákkal megegyeztek abban is, hogy rendszeresen kommunikálni fognak. Danko biztosította őt a párt Európa- és NATO-párti orientációjáról, a külügyminiszternek elmondása szerint nem voltak kétségei efelől.
Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő korábban arról tájékoztatott, hogy a külügyminisztérium folytatja a tárgyalásokat a védelmi együttműködésről szóló keretegyezményről az Egyesült Államokkal. Szlovákia egy olyan egyezményről akar megállapodni, amely nem sértené az ország szuverenitását, nem garantálná amerikai katonák jelenlétét Szlovákia területén, és amely nem fogja Szlovákiát olyan projektek végrehajtására kényszeríteni, melyekkel nem ért egyet.
A Védelmi Minisztérium korábbi döntése, miszerint a továbbiakban nem vesz részt a védelmi együttműködésről szóló megállapodással kapcsolatos tárgyalásokon, meglepte a külügyi tárcát. Andrej Kiska államfő, illetve néhány ellenzéki és koalíciós képviselő is bírálta a döntést. Andrej Danko, a parlament és az SNS elnöke ezt követően kijelentette: senki sem utasította el a szlovák repülőterek felújítására szánt amerikai támogatást, mivel semmiféle támogatást nem ajánlottak fel.
A védelmi tárca később hozzátette: nem utasította el az amerikai pénzbeli támogatást a katonai repülőterek korszerűsítésére. A minisztérium szerint előbb le kell zárni a védelmi együttműködésről szóló megállapodással kapcsolatos tárgyalást.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.