Danko elismerte, hogy beszélt Zsuzsovával

danko zsuzsová

Andrej Danko házelnök (SNS) sajtótájékoztatót tartott a tegnap nyilvánosságra hozott felvételekkel kapcsolatban, melyeken Alena Zsuzsovával beszélget, akit a Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolnak.

Andrej Danko házelnök, az SNS elnöke beismerte, hogy többször beszél telefonon Alena Zsuzsovával, de nem tudta, hogy valójában kiről van szó. Hozzátette, politikai és munkaügyekről egyáltalán nem volt szó köztük, és soha nem találkozott a nővel. 
 

Szerdai sajtótájékoztatóján Danko azt mondta, alkalomszerűen beszélta nővel, csak magánügyekben. 

„Nem érdekelt, hogy valójában kicsoda, mert semmi fontosról nem beszéltünk”

- tette hozzá.

A házelnök azt állítja, politikai és jogi szempontból sem követett el semmilyen hibát.

„Egyetlen szó sem esik a beszélgetésekben arról, hogy részt vennék valamilyen üzletelésben”

- reagált az ellenzéki pártok felhívására, hogy mondjon le házelnöki posztról. 

„Nem beszéltünk azokról a bűncselekményekről sem, amelyekkel most vádolják ők” -

tette hozzá Danko. Szerinte Alena Zsuzsová csak egy csali volt, az volt a feladata, hogy kompromittálja őt. A telefonbeszélgetések nyilvánosságra hozását Danko az SNS elleni támadásnak, a választási kampányba való precedens nélküli durva beavatkozásnak és az alapvető emberi jogai megsértésének tartja.

Számos sajtótermék nyilvánosságra hozta a hangfelvételeket, melyek az OCCRP, az oknyomozó újságírókat tömörítő nemzetközi szervezet (Organized Crime and Corruption Reporting Project) birtokában vannak.

Danko korábban azt mondta, hogy az Alena Zsuszsová név nem mond neki semmit. A szóvivője, Tomáš Kostelník közölte, 33 nappal a választás előtt nem fognak részletekbe menően válaszolni „célzatos kérdésekre”. Megismételte, hogy Danko nem találkozott Alena Zsuzsovával.

Alena Zsuszová a Kuciak-gyilkossággal kapcsolatos tárgyaláson bevallotta, hogy kapcsolatban volt Martin Glváč (Smer) volt parlamenti alelnökkel, Juraj Drobával (SaS), Pozsony (Bratislava) megye elnökével, René Vanek volt ügyésszel, Andrej Dankóval, a parlament elnökével, Boris Kollárral, a Sme rodina elnökével és Daniel Lipšic ügyvéddel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?