Danko: Példaértékű a luxemburgi diplomácia és az állam iránti tisztelet

Andrej Danko
Luxemburg/Pozsony |

Példaértékű lehet Szlovákia számára a luxemburgi diplomácia és az a tisztelet, melyet az állampolgárok tanúsítanak az állam és a képviselők iránt. Ezt Andrej Danko (SNS), a szlovák parlament elnöke jelentette ki pénteken, kétnapos luxemburgi látogatása keretében.
 

„Amit nekünk, 25 éves, fiatal államnak meg kellene tanulnunk Luxemburgtól, az a tisztelet és pompa, amellyel a törvényhozáshoz és a képviselőkhöz viszonyulnak, illetve ahogy a képviselők egymással viselkednek”

– jelentette ki a házelnök a luxemburgi parlament történelmi épületének meglátogatása után, amely szerinte tiszteletet vált ki az emberekből.

Danko csütörtökön találkozott a luxemburgi Képviselőház elnökével, Mars Di Bartolomeóval, akivel egyetértettek abban, hogy a két országot sok minden összeköti. Danko kiemelte azt a támogatást, melyet Szlovákia kap Luxemburgtól, legyen szó a külpolitikáról, az érdekérvényesítésről, vagy a kibernetikai biztonságot érintő információcseréről.
 

A házelnök tárgyalt Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnökkel is. A kétoldalú kapcsolatok megerősítése mellett az Európai Unió jövőjével kapcsolatos kérdéseket is érintették.

Szóba került Szlovákia jövő évi elnöksége is a Biztonsági és Együttműködési Szervezetben (EBESZ), és az ezzel kapcsolatos prioritások.

Danko tájékoztatta Bettelt a Ján Kuciak újságíró és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolása után kialakult helyzetről is. A luxemburgi kormányfő hangsúlyozta: ilyen helyzetben az átláthatóság a legfontosabb.

A szlovák parlament elnöke pénteken Schengen községbe is ellátogat, ahol megtekinti a schengeni egyezmény aláírásának emlékművét és a Schengeni Múzeumot. Délután a luxemburgi nagyherceg, Henrik fogadja őt a palotájában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?