Danko: Örülök, hogy a sportszervezetek támogatják az új minisztériumot

danko k

Megkérdőjelezhetetlen a sport és az idegenforgalom szinergikus hatása, és világszerte számos példa igazolja ezek támogatásának kifizetődését – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Andrej Danko az idegenforgalmi és sportminisztérium létrehozása kapcsán.

Az SNS elnöke örvendetesnek nevezte, hogy a sportszervezetek egyértelműen támogatják az új minisztérium létrehozását.

Danko hangsúlyozta, a minisztérium létrehozásának oka nem „politikai manír”, azért jön létre, hogy célzottabban és hatékonyabban juttassák el a támogatásokat a sportszervezeteknek, és fejlesszék a stratégiai sportpolitikai célokat, beleértve az egészséges életmód támogatását.

„A fő elképzelés, hogy az állami szerencsejátékból származó pénz egyenesen a sportszervezetekhez kerüljön, és maguk döntsenek a felhasználásáról” – mondta Danko. Azt is hangsúlyozta, az új minisztérium nem jelent újabb működési költségeket. „A többi minisztériumtól veszünk át hivatalnokokat” – szögezte le.

Anton Siekel, a Szlovák Olimpiai és Sportbizottság (SOŠV) elnöke kiemelte, először lesz közvetlen képviselete a kormányban a népes sportközösségnek. „Most megvalósul az, amit régóta szorgalmaztunk, és a sport arra a helyre kerül, amely megilleti a társadalomban” – jelentette ki Siekel. Bízik benne, hogy a jelenlegi politikai támogatással jelentős mértékben fejlődhet a szlovákiai sportélet.

Ján Kováčik, a Szlovák Labdarúgó-szövetség  elnöke úgy véli, a sportolók számára az év egyik legjobb híre a minisztérium létrehozása, és az egész sportközösség támogatja. A minisztériumot a következő lépcsőfoknak tekinti azután, hogy az oktatási tárcánál korábban létrejött a sportért felelős államtitkár posztja, valamint a sportolást támogató alap. Azt is kiemelte, hogy a kormányprogramba bekerültek azok az elképzelések, amelyeket a Szlovák sport deklarációjában fogalmaztak meg a sportszervezetek képviselői.

Dušan Keketi kijelölt sportminiszter bízik benne, hogy tárcája össze tudja fogni a sportélet szereplőit és egy sikeres projektet valósítanak meg.

Ján Krišanda, az oktatási tárca sportért felelős államtitkára leszögezte, a minisztérium létrehozása elégtétel és egyúttal kötelezettség is, az első nagy kihívásnak pedig a sporttörvény kidolgozását nevezte.

Az új minisztérium 2024. od január 1-jével jön létre, a kormányprogram szerint feladata a sportpolitikai stratégiai célok megvalósítása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?