Danko elárulta, hogyan képzeli el a nemzeti menüt az éttermekben

danko k

A nemzeti étlap az SNS elnöke szerint fellendítheti a turizmust.

Az SNS nemzeti menü létrehozásával kívánja előlendíteni a turizmust. Céljuk, hogy az emberek Szlovákia minden szegletében megismerhessék a nemzeti konyhát. Az alapötlet szerint listát készítenének a Szlovákiára jellemző ételekről, valamint azokról az éttermekről és szálláshelyekről, amelyek már kínálják a nemzeti specialitásokat.

Ezeket a létesítményeket a külföldiek számára olyan helyként népszerűsítjük majd, ahol a turizmus és az utazás keretében hagyományos helyi ételeket kaphatnak. Nem lesz kötelező, de lehetőség lesz arra, hogy bárki becsatlakozzon. A házi készítésű ételeket a gasztrofesztiválokon is népszerűsíteni lehet majd

– magyarázta Andrej Danko pártelnök, hozzátéve, hogy támogatni fogják a hazai élelmiszertermelőket.

A párt a turizmusban látja a jövőt. „Ide tartoznak a sport- és kulturális rendezvények, valamint a műemlékek rekonstrukciói. Megfelelően népszerűsítenünk kell régióinkat, hogy az emberek tudják, hová érdemes utazni, és pontosan mit találnak ott, mit élvezhetnek. Ez elősegíti a lakosság nemzeti tudatosságát” – mutatott rá Danko.

Elmondása szerint a sport- és idegenforgalmi minisztérium egyik napirendi pontja az lesz, hogy elősegítse a vendéglátóhelyeket, panziók és szállodák működését, például wellnessközpontok építésével, illetve a szálláshelyeken a borravalóra vonatkozó adókedvezmény bevezetésével.

(tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?