Csukárpakán földbirtokot értek a piliscsabai papírok

Budapest. Négy hónap leforgása alatt és némi szerencsével sikerült egy piliscsabai asszonynak visszaigényelnie nagyszülei elkobzott kisbirtokát a szlovákiai Csukárpakán. A Népszabadság beszámolója szerint sosem járt még azelőtt a Csallóközben, élete első útján mégis úgy érezte, hogy hazamegy. Személyiné Szöllősi Márta áprilisban vágott bele, hogy megkeresi családja egykori nyolchektáros birtokát Csukárpakán, ahonnan nagyszüleit 1945 után kitelepítették. A kutatás nem volt hiábavaló: az asszonynak sikerült visszaigényelnie a többségében szántóföldből álló területet. Szöllősi Márta nem tagadja: vállalkozásában a szerencse is segítette. Annak idején, a föld elkobzásakor a szlovák hatóságok – ki tudja, miért – nem jegyezték be a telekkönyvi kivonatra a konfiskálást. Az idén ismét hatályos szlovákiai kárpótlási törvény értelmében ez az egyik legfontosabb feltétele annak, hogy nem szlovák állampolgárok is „visszanevesíthessék” az annak idején államosított földeket.

„Nagyon meglepett, hogy Szlovákiában milyen gyorsan, zökkenőmentesen zajlott le az egész eljárás” – meséli Személyiné Szöllősi Márta. Dunaszerdahelyen és Csukárpakán mindent magyarul tudott intézni, a hivatalokban rendkívül előzékenyen, kedvesen bántak vele. A csukárpakai földekre vonatkozó dokumentumokat gondosan őrizte. Ahogyan azt anyja tanácsolta neki. „Meglátod, lányom, egyszer még jól jönnek ezek a papírok” – idézte fel a mama szavait Személyiné. A nagyszülők – Kara Ferenc és Willing Ilona – Magyarországon születtek, és később tanítóként kerültek a csallóközi településre, ahol 1935 végén vették meg a kisbirtokot. A piliscsabai aszszony egy szlovákiai rádióamatőr ismerősének segítségével kezdett el nyomozni az egykori családi földek után.

Amikor először ment el Csukárpakára, pillanatok alatt túl is hajtott az alig pár száz lelket számláló településen. Az egykor színmagyar kisfaluban már csak páran maradtak a magyar közösségből. Egyikük a 84 éves Kiáts Gyuláné, akiről kiderült, hogy jól ismerte a vendég nagyszüleit, édesanyját és annak öccsét, a kitelepítés után is levelezett a nagyszülőkkel. Viki néni fia, Kiáts Imre pedig abban a szövetkezetben dolgozik főmérnökként, amely évek óta műveli Karáék földjeit. Miután a dunaszerdahelyi földhivatalban kiadták a tulajdoni lapot, és azon nem szerepelt az 1945-ös elkobzás, már csak az örökösödési eljárást kellett elintézni. (ú)

Nem sajnálja a hatvanezer forintot

Budapest. Szöllősi Márta az ügyben ötször járt Szlovákiában, és a különböző illetékekre mintegy hatvanezer forintot költött, ám nem sajnálja a pénzt. „Erkölcsi elégtételnek tekintem, hogy sikerült visszaszereznem azt, ami a nagyszüleimé volt, és amit elvettek tőlük” – mondja érezhető büszkeséggel. A földekre egyelőre haszonbérleti szerződést kötött a csukárpakai szövetkezettel. Bár megfordult a fejében, hogy megvalósítja gyermekkori álmát, és gazdálkodni kezd a birtokon, végül elhessegette a gondolatot. „Ha harmincéves volnék, biztos belevágnék” – teszi hozzá. ĺgy marad a tudat, hogy majd hat évtized múltán igazságot szolgáltatott a családjának. (-ú-)