Csoda történt: zuhan a Smer népszerűsége

<p>Harmadik hónapja esik Ficóék támogatottsága, a Focus hosszú idő után először mérte 35% alatt a Smert. Hét párt juthat be a parlamentbe, az MKP nincs köztük.&nbsp;</p>

Októberben és novemberben még 39%-on álltak, ám azóta folyamatosan csökken a támogatottságuk. Tavaly év végén úgy tűnt, Ficóék akár ismét egyedül is kormányt alakíthatnak március után, ám a mostani eredmények alapján legalább egy, de akár két koalíciós partnerre is szükségük lehet, ha továbbra is irányítani akarják az országot.

A Focus friss felmérése szerint – az adatokat február első hetében gyűjtötték – a Smer 34,1%-on áll, ezzel 62 képviselői helyet szerezne (76 a minimális kormánytöbbség). Januárban két mérése is volt a Focusnak, az egyikben 37, a másik során 36,3%-on állt a Smer. Ficóék tavaly ősszel a migránsválság kiaknázásával nőttek, úgy tűnik, erről a témáról már nem tudnak több bőrt lehúzni.

Továbbra is jól áll viszont az SNS (8,1%), igaz, ha a két párt összefogna, akkor a jelen erőviszonyok között csak teljesen minimális többsége lenne a parlamentben, ezt pedig nem biztos, hogy bevállalnák Ficóék.

Megtorpant a Sieť növekedése is, Procházkáék viszont még így is a legerősebb jobboldali pártot alkotják. A Híd 8%-on áll, Bugáréknak 14 képviselője lehetne (most is ennyi van).

Az MKP-nak az utóbbi egy év leggyengébb eredményét mérte a Focus: csak 3,6%-ot. Januárban 3,9, illetve 3,8%-ot mértek Berényiéknek. Az MKP-t az SaS mellett Boris Kollár milliomos bulvárcézár bizarr formációja is megelőzi. A Sme rodina lehet a választások egyik nagy meglepetése: már közel vannak a bejutási küszöbhöz. 

Pártok támogatottsága
Create column charts
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?