Csémi: Az ukrán helyzet hatása egyelőre nem érzékelhető a szlovák határon

Ladislav Csémi
Szobránc |

Az aktuális ukrán helyzet hatása egyelőre nem érzékelhető a szlovák-ukrán határátkelőkön, és nem áll fenn olyan fenyegetés, amely azonnali intézkedést követelne.

Ezt Ladislav Csémi, a Határ- és Idegenrendészeti Hivatal igazgatója jelentette ki hétfőn, miután Szobráncon találkozott Andrej Kiska államfővel. A köztársasági elnök köszönetet mondott a határ- és idegenrendészet alkalmazottainak, amiért védik a szlovák határt.

Csémi elmondása szerint a legális és az illegális migráció mértéke is a tavalyihoz hasonlóan alakult 2018-ban. Hozzátette: az ukrán féllel folyamatosan tájékoztatják egymást a kialakult helyzetről, ezen kívül elemzéseket is készítettek a várható kockázatokról.

Kiska emlékeztetett, hogy a szobránci Határ- és Idegenrendészeti Igazgatóságon több mint 800 alkalmazott dolgozik, akik nem csak a szlovák, hanem a schengeni határt is védik.  

 

„Beszéltünk arról, milyenek a körülmények, milyen problémákkal találkoznak és hogy az ukránokat érintő vízummentesség bevezetése után megszaporodtak-e a problémák, illetve nagyobb számban kelnek-e át az emberek a határátkelőkön. Nagy elismeréssel kell megállapítanom, hogy a rendelkezésemre álló információk szerint ezek az emberek nagyon jól végzik a munkájukat” – tette hozzá. Elmondása szerint ez nem mindig egyszerű, hiszen gyakran fegyveres embercsempészekkel kell szembenézniük, az árucsempészek pedig különféle szofisztikált módszereket alkalmaznak.

Csémi arról is beszámolt, hogy évente 10-15 százalékkal nő az utasok száma. A légi határon idén 17 százalékkal több utas kelt át, mint tavaly. Ezzel összefüggésben az igazgató a felsőnémeti határátkelő tervezett kibővítését említette, mint lehetséges megoldást a határátkelőkre nehezedő nyomás problémájára, amely a vízummentesség bevezetése után alakult ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?