Ukrán válság: menekültekre és energiaválságra is készülünk

Ukrán válság: menekültekre és energiaválságra is készülünk
Pozsony |

Az ukrán–orosz konfliktus fokozódása miatt tartott sajtótájékoztatót tegnap Peter Pellegrini kormányfő, Peter Gajdoš védelmi miniszter és Denisa Saková belügyminiszter. Szlovákia a zöldhatáron érkező menekültekre és az oroszországi gáztranzit leállására is felkészül.

 

A Kercsi-szorosban történt ukrán–orosz konfliktus miatt kedden összehívták a kormány biztonsági kérdésekben illetékes tagjait. Többek közt a belügyminiszter, a védelmi miniszter, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) és a katonai hírszerzés vezetője tárgyalt az ukrajnai helyzetről.

Tegnap reggelre az SIS struktúrájába tartozó Nemzeti Biztonsági Elemzőközpont tanácsának rendkívüli ülését is összehívták. Ebben a tanácsban azok az intézmények képviselői kapnak helyet, amelyek bármilyen módon érintettek lehetnek a biztonsági helyzet kezelésében vagy értékelésében. Bár az országosan érvényes biztonsági riasztás szintjét nem emelték meg, a tanács megállapításai szerint Szlovákiának fel kell készülnie bizonyos forgatókönyvekre. Pellegrini ezekről elmondta: Ha az aktuális konfliktus jelentősen fokozódna, előfordulhat, hogy az ukrán lakosság nagy része keletről nyugat felé indul meg, ez pedig nyomást válthat ki a szlovák–ukrán határátkelőhelyekre, de a zöldhatárra is. Kiemelte, az ország felkészült egy ilyen humanitárius helyzet kezelésére. A kormányfő a másik fontos területként az energetikát emelte ki. Ezzel kapcsolatban elmondta, arra az esetre, ha Oroszország úgy döntene, leállítja az Ukrajnán keresztül történő gázszállítást, akkor Szlovákiának 105 napra elegendő kőolajés ettől kevesebb időre elegendő földgáztartaléka van, de alternatív gázszállítási útvonal is az ország rendelkezésére áll. A miniszterelnök hozzátette, Szlovákia nemcsak a saját, de Ukrajna földgázigényét is képes néhány napon át kielégíteni, azonban a fordított áramlási rendszerrel a téli hónapokban ezt nehéz biztosítani. Saková a sajtótájékoztatón elmondta, eddig még nem tapasztalták, hogy növekedett volna az Ukrajna felől érkező illegális határátlépők száma. Gajdoš szerint a katonai hírszerzés folyamatosan megfigyelés alatt tartja az ukrajnai helyzetet. A miniszter még kedden éjszaka rendelte el a válságstáb működésének ellenőrzését. Gajdoš elmondta, a fegyveres erők felkészültek arra, hogy szükség esetén segítsék a belügyi hatóságok munkáját. Ez utóbbi esetben elsősorban a keleti határ őrzéséről lehet szó.

Grendel Gábor, az ellenzéki OĽaNO parlamenti képviselője és a védelmi bizottság tagja kérdésünkre elmondta, hogy logikusnak és helyesnek tartja a kormánynak az ügyben tett lépéseit. Hozzátette, indítványozta, hogy a védelmi bizottság is foglalkozzon a témával, de erről még nem született döntés.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?