Csáky: Mindannyian felelősek vagyunk a társadalom állapotáért

Csáky Pál

A politikusok, a sajtó és a lakosok is felelősek a szlovák társadalom állapotáért – véli Csáky Pál egykori politikus, aki 30 évvel Csehszlovákia szétválása és a Szlovák Köztársaság megalakulása után a felelősségvállalás és a demokráciáért folytatott küzdelem szükségességét hangsúlyozta. „Csak egy felelősségteljes társadalomnak van esélye a boldog fejlődésre” – mondta az elmúlt 30 év kapcsán.

Csáky elárulta, hogy a rádióból értesült Václav Klaus és Vladimír Mečiar megállapodásáról, és nem lepte meg a hír. „Hangsúlyozom azonban, hogy a Cseh Szövetségi Köztársaságot nem Klaus és Mečiar osztotta fel, ez a HZDS, az SNS és az SDĽ közötti politikai megállapodás volt” – jegyezte meg Csáky. Emlékeztetett, hogy a csehszlovák kormány működésképtelenné vált. „Ez a helyzet kényszerítette az ország kettéosztására a cseh politikai képviseletet” – tette hozzá.

Csáky ellenezte Csehszlovákia kettéválását. Elmondása szerint  a magyar parlamenti pártok nem szavazták meg a szlovák alkotmányt, és ellenezték a föderáció kettéválását. Azzal érveltek, hogy az SNS-en kívül senki sem kapott felhatalmazást a választáson a szavazópolgároktól arra, hogy megtegyék ezt a lépést. Csáky szerint a lakosság többsége ellenezte Csehszlovákia felbomlását.

„Láttuk, milyen politikai erők állnak a folyamat mögött. Attól tartottunk, hogy Mečiar és a körülötte levők nem lesznek képesek kezelni ezt politikailag vagy gazdaságilag, és aggódtunk a szlovák nacionalizmus miatt is. Félelmeink nagyrészt beigazolódtak” – mondta Csáky a TASR-nek.

Kiemelte a magyar politikusok szerepét, akik hozzájárultak az 1998-as szlovákiai politikai fordulathoz. „Úgy vélem, az 1998 és 2006 közötti időszak volt a legjobb. Rudolf Schuster köztársasági elnök mellett Szlovákia miniszterelnök-helyetteseként jelen voltam a Szlovákia NATO-csatlakozása előtti tárgyalásokon a Fehér Házban, a második Dzurinda-kormányban pedig én feleltem Szlovákia EU-csatlakozásának koordinálásáért” – mondta Csáky.

Hozzátette, a legrosszabb időszaknak az 1995 és 1998, valamint a 2016 és 2019 közötti éveket tartja. „Máig büszke vagyok arra, hogy személyesen részese lehettem a szlovákiai közélet konszolidálásának. De - mint azt a 2006 utáni időszak megmutatta – a győzelem nem szól örökre. A demokráciáért minden nap küzdeni kell” – zárta Csáky Pál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?