Csak számlára jön a segély

Pozsony |

<p>Várhatóan bankszámlát kell nyitnia minden segélyen élőnek jövő év januárjától, derül ki a munka-, szociális és családügyi hivatal tájékoztatásából. A kormány ugyanis készpénzforgalom nélkül, vagyis banki átutalásokkal szeretné folyósítani a segélyeket.</p>

A munkaügyi hivatal adatai szerint június végén több mint 168 ezer ember volt anyagi szükséghelyzetben, vagyis ennyien részesültek szociális segélyben. Januártól ők már a bankszámlájukra kapnák a támogatást, természetesen ehhez bankszámlával kell rendelkezniük.

„Az állami szociális támogatások és a szociális segély folyósításával hatékonyabbá akarjuk tenni a segély kifizetését, fontos cél a költségmegtakarítás” – jelentette ki Jana Lukáčová, a hivatal szóvivője. A segély postai úton való kifizetése ugyanis nem kevés pénzébe kerül a hivatalnak. „Habár a postai költségek évről évre csökkennek, 2013-ban több mint 3,2 millió eurót emésztettek fel” – tájékoztatott a szóvivő. A projekt bevezetéséről azonban nem ők, hanem a pénzügyminisztérium dönt, így bevezetésének a határidejét is ők határozzák meg.

A tervet a pénzügyminisztérium felügyeli, így a banki átutalás bevezetéséről is ők döntenek. Megkérdeztük a hivatalt és a pénzügyminisztériumot is, hogy készítettek-e háttértanulmányt, tudják-e, hogy hány embernek kellene bankszámlát nyitnia, választ mára ígértek. A bankok ugyan kínálnak ingyenes számlákat is, ám ezeket szigorú feltételekhez kötik. A Szlovák Takarékpénztárban például akkor ingyenes a számlavezetés, ha az adott hónapban a számlán legalább 10 ezer euró volt. A legrosszabb helyzetben lévők esetében ez biztosan teljesíthetetlen feltétel. A Postabank a nyugdíjasoknak nyit ingyenes számlát, de ez csak egyszeri készpénzfelvételt biztosít. Gondot jelenthet a bankszámlanyitás és a pénzhez való hozzáférés, hiszen bankfiók vagy bankautomata sok régióban csak a városokban található.

A Szociális Biztosító még mindig ad lehetőséget arra is, hogy a nyugdíjasok postán kapják meg pénzüket, habár ők is szerették volna teljesen a bankszámlák irányába terelni ügyfeleiket. Jelenleg még mindig felvehető a nyugdíj készpénzben is, és azt is lehetővé teszik, hogy a nyugdíjas házaspárok egyikük számlájára kapják a nyugdíjat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?