Csak részben díjtalan a parkolás a kórházaknál

Pozsony |

<p>Ingyenes lesz néhány óra parkolás a betegeknek és kísérőiknek a nagy állami kórházak parkolóiban. Tomáš Drucker miniszter tegnap július 1-jétől ígérte az új intézkedés bevezetését az ingyenes parkolást követelő civil aktivistáknak.</p>

Négy, egy másik megoldás szerint pedig legalább 5 óra parkolás ingyenes lesz a betegeknek azokban az intézményekben, amelyekben az egészségügyi minisztérium tulajdonosi vagy alapítói jogkörökkel rendelkezik. Ezek közé tartoznak az ország legnagyobb egyetemi kórházai, a gyerekkórházak és egyes specializált intézmények. A 4 órán túli időben átalányköltségért parkolhatnának a betegek. „Hozzávetőlegesen egyeurós parkolási díjról beszélünk a nap végéig” – tájékoztatott tegnap a miniszter, miután egyeztetett a „Fel a sorompót ingyen” (Hore rampy bez platenia) szervezet képviselőivel. A másik elképzelés szerint 5 óra parkolás lesz ingyen, a fennmaradó időben viszont standard árat kell majd fizetni a parkolásért. Ez a rendszer csak arra az egy autóra lesz érvényes, amellyel a beteget hozták, minden további autó parkolását ki kell majd fizetni. A parkolásért továbbra is fizetnie kell majd minden autósnak, aki nem betegként vagy beteg kísérőjeként érkezik a kórházba, csak ott szeretne parkolni. „Aki nem gyógykezelés miatt parkol a kórház parkolójában, az továbbra is fizetni fog” – jelentette ki Tomáš Drucker egészségügyi miniszter.

Az egészségügyi tárca elképzelése szerint a kórházhoz tartozó parkolóhelyek 70%-a a betegek számára lenne fenntartva, 30% maradna az alkalmazottaknak. A parkolás komoly gondot jelent a betegek és a kísérőik számára az állami kórházak előtt is. Pozsony-Ružinovban például jelenleg mindössze 70 ingyenes parkolóhely van a kórház közelében, a fennmaradó 250 parkolóhelyen óránként 1 euróért lehet leállni, az első 15 perc ingyenes. Az ingyenes parkolókat azonban legtöbbször a kórház alkalmazottai vagy más közeli cégek dolgozói foglalják el.

Tomáš Drucker szerint az új parkolási rendszer a legtöbb kórházban július 1-jén léphet érvénybe, jelenleg készül az ehhez szükséges miniszteri rendelet. „Július elsejéig át kell állniuk az új rendszerre mindazoknak a kórházaknak, amelyek maguk kezelik a parkolóikat” – jelentette ki. A júliusi határidő azokra a kórházakra vonatkozik, amelyekben a szaktárca részvényes, vagy költségvetési szervezetként működnek. „Várhatóan október végére csatlakozhatnak a rendszerhez azok a nonprofit szervezetként működő intézmények, amelyeknek a minisztérium az egyik alapítója” – jelentette ki Drucker. Ezzel további három kórház csatlakozik majd az ingyenes parkolási rendszerhez. „Év végéig pedig szeretnénk megegyezni azokkal a kórházainkkal is, amelyekben még tárgyalásokat kell folytatni a partnerekkel” – tette hozzá. Az intézkedés nem vonatkozik a kisebb, megyei vagy városi kórházakra sem, mint például a dunaszerdahelyi kórház, ha ott jelenleg fizetni kell a parkolásért, akkor ez a jövőben sem fog változni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?