Csak pénzért nyilatkozik a Szociális Biztosító

Pozsony |

<p>Rövid állásfoglalást ingyen is közzétesznek, a törvényekkel összefüggő kérdésekre viszont már csak pénzért válaszolnak, ez vonatkozik a tanácsadásra is. Látszólag ilyen stratégiát választott a Szociális Biztosító sajtóosztálya, amely újabban pénzt kér az újságíróktól a szakértők által megfogalmazott lakossági tájékoztatásért.</p>

Peter Višváder, a biztosító szóvivője ezt nem furcsállja. Elmondása szerint nem kötelesek, és ezért nem is kívánnak díjmentesen jogi tanácsadást nyújtani a magánkézben lévő média képviselőinek. Jogászok szerint ugyan a szóvivő reakciója nem törvényellenes, viszont határozottan etikátlan.

A Szociális Biztosító sajtóosztályától az alábbi kérdésekre szerettünk volna választ kapni: Mikortól kaphat munkanélküli-segélyt az, aki elveszíti állását? Milyen feltételek mellett és meddig kaphatja ezt a támogatást? Višváder azt válaszolta, hogy ha csak rövid minisztériumi reakciót akarunk, akkor mindez ingyenes, jogi tanácsok és törvények magyarázata esetén azonban forduljunk a biztosító szakértőihez, akik bizonyos illetékért fogalmazzák meg a válaszokat. A szóvivő úgy véli, hogy az adófizetők pénzéből finanszírozott Szociális Biztosító sajtóosztálya nem köteles ingyen ilyen jellegű tájékoztatást adni.

„Ha rövid reakció kell, természetesen gond nélkül elküldjük. A magánkézben lévő média képviselői viszont megszokták, hogy a sajtóosztály tanácsadást végez, és ezt mindenki természetesnek vette. De ez persze nem így működik. Ha 20 kérdésre másnapra akarnak választ, akkor az már tanácsadásnak minősül“ - mondta Višváder. A szóvivő egyébként múlt héten hasonló választ adott egy kollégánknak is, aki az ápolási támogatás folyósításának feltételeiről érdeklődött. Őt is emlékeztette, hogy az olvasók tájékoztatása „nem tartozik a biztosító ingyenes szolgáltatásai közé“.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?