CoFoE: Šefčovič: mindent megteszünk, hogy megvalósítsuk a polgárok javaslatait

Maroš Šefčovič

Az Európai Bizottságnak (EB) fel kell készülnie arra, hogy az Európa jövőjéről szóló konferencia (CoFoE) után bizonyos tekintetben új politikát vagy jogi normákat kell kidolgoznia – jelentette ki Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság alelnöke, akit a CoFoE egészségügyi munkacsoportjának irányításával bíztak meg.

„Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy ezt még ebben a ciklusban végrehajtsuk – jelenleg valahol a mandátumunk felénél járunk. Nyilvánvalónak kell lennie, hogy a polgárok javaslatait megvalósítjuk" - jegyezte meg Šefčovič.

A CoFoE szombati (január 22.) strasbourgi plenáris ülésén összesítették a két, már lezárult polgári platformon megfogalmazott ajánlásokat. Šefčovič a TASR hírügynökségnek elmondta, hogy az általa vezetett egészségügyi munkacsoport négy témakörre osztotta a lakosok által megfogalmazott javaslatokat.

Februárban a munkacsoport következő lépése egy eszmecsere lesz, majd összefoglalják, és továbbítják az eredményeket a három fő uniós intézmény - az Európai Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Parlament - elnökének.

„Az lesz a feladatuk, hogy elfogadják ezeket az ajánlásokat, és javaslatot tegyenek azok megvalósítására a francia elnökség során. Az Európai Bizottság nevében politikai kötelezettséget vállaltunk arra, hogy amint a konferencia konkrét eredményekkel zárul, mindent megteszünk, hogy még ebben a parlamenti ciklusban megvalósítási javaslatokkal álljunk elő" - magyarázta Šefčovič. Az Európai Bizottság megbízatási ideje 2024 közepén jár le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?