Jaromír Čižnár főügyész foglalkozik az első helyettese, Peter Šufliarsky és Marián Kočner gyanúsított közötti kommunikációval.
Čižnár foglalkozik a Šufliarsky és Kočner közti kommunikációval
Erről Andrea Predajňová, a Főügyészség szóvivője tájékoztatott csütörtökön. Čižnár elmondása szerint szerdán (3. 27.) találkozott a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) felügyelő ügyészével. Csütörtökön folytatják a megbeszélést.
A szóvivő közlése szerint az ÚŠP felügyelő ügyésze a nyomozócsapat vezetőjével együttműködve ellenőrzi, hogy az ügyiratban a teljes kommunikáció szerepel-e. „A főügyész ezt követően fog döntést hozni. Nem igaz tehát az az állítás, hogy nem foglalkozik az üggyel” – mondta Predajňová. Hozzátette: a főügyész első helyettesével kapcsolatos döntés meghozatala előtt az Ügyészek Tanácsának is állást kell foglalnia.
Šufliarsky múlt héten ismét cáfolta, hogy bármilyen kapcsolatot ápolt volna Marian K. vállalkozóval. „Ismét hangsúlyozom, hogy a kapcsolatom M. K.-val nem volt soha baráti, ellenséges, rokoni, pénzügyi vagy tulajdonjogi. A kommunikációt, amellyel összefüggésben JUDr. Roman Kvasnica is állást foglalt, mindig M. K. kezdeményezte, én – ahogy már korábban is említettem – udvariasan reagáltam. Semmiféle bűnügyek nem képezték a kommunikáció tárgyát” – hangsúlyozta csütörtökön (3. 21.) Šufliarsky, emlékeztetve, hogy korábban több bűncselekmény esetében is az említett gyanúsított kárára döntött. M. K. személyével kapcsolatban, illetve Šufliarsky meggyilkolásának előkészítésével összefüggésben a rendőrség március 5-én hallgatta ki a főügyész-helyettest.
Zlatica Kušnírová ügyvédje, Roman Kvasnica már látta a Marian K. elleni eljárás indításáról szóló határozatot. A vállalkozót azzal gyanúsítják, hogy ő rendelte meg Ján Kuciak újságíró meggyilkolását, akivel együtt meghalt a partnere, Martina Kušnírová is. Erről szerdán írt (3. 19.) többek között a Denník N. Kvasnica további bizonyítékokat is látott, például a Dobroslav Trnka volt főügyész és Marian K., illetve Šufliarsky és Marian K. közötti kommunikáció leiratát. Šuáfliarsky Kvasnica cikkbeli nyilatkozatát félrevezetőnek és szubjektívnek nevezte, amely ráadásul olyan bizonyítékot érint, amely nem függ össze azzal a bűncselekménnyel, amelynek kárvallottját képviseli.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.