Civil mozgolódás Packa és Kaliňák menesztéséért

Pozsony |

<p>Menesztené Ján Packa országos rendőrfőkapitányt és Robert Kaliňák belügyminisztert, és Ján Bukuš kassai kerületi rendőr-főkapitányt a roma kis- és fiatalkorú, rablással gyanúsított előállítottak megalázása miatt több civil szervezet.</p>

Az Etnikumok és Kultúrák Kutatóközpontja, a Milan Šimečka Alapítvány, a Nyílt Társadalom Alapítvány, a Polgár és Demokrácia, az ENOUGH, az EsFem, az In Minorita, a One Blood, az Esélyegyenlőségért Polgári Társulások, a Roma Népművelő Központ, a Roma Intézet, A Via Iuris, az Emberjogi Központ és a Szlovák Cseh Női Alap szólította fel távozásra a minisztert és a főrendőröket a március 21-én történtek miatt.

"Az ilyen eset megdöbbentő megsértése az emberi jogoknak, mi több, bűncselekmény. Ráadásul súlyosbító körülmény, hogy az esetet fiatalkorúak sérelmére, fegyvernek minősülő tárggyal (rendőrkutya) követték el. Cselekvésüknek rasszista motívuma volt" - áll a nyilatkozatba, mely a www.diskriminacia.sk oldalon olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?