Civil kampány – művészek a kormánykoalíció ellen

<p>Fokozódik a parlamenti választások előtti kampány, már színészek, ismert közéleti személyiségek is bekapcsolódtak. Napról napra újabb, nagyrészt kormánypárti politikusokat kigúnyoló videók és óriásplakátok jelennek meg. A 2006-os választásokhoz viszonyítva kétségtelen, hogy erőteljesebb a civil kampány.</p>

Zuzana Fialová, Alexander Bárta és Richard Stanke színművészek szinkronizáltak egy rövid rajzfilmet, melyben arra kérik a polgárokat, hogy a jobboldali pártokra szavazzanak, különben azt kockáztatják, hogy gyerekeik elhagyják az országot.

„Durván, idióta módon támadják a Szlovák Köztársaság kormányát. Hazugságok, hazugságok, hazugságok” – idézik a rajzfilmben Fico egyik kirohanását az újságírók ellen. A videofilmet két nap leforgása alatt közel kétszázezren nézték meg az interneten. A színészek azt állítják: nem áll semmilyen párt mögöttük, saját döntésük volt, hogy beszállnak a kampányba, mert megelégelték a populista pártok ténykedését. „Engem személy szerint Fico irritál. Bár meggyőződésem, hogy aránylag intelligens ember, mérhetetlenül idegesítenek a megnyilvánulásai, szerintem nagyon veszélyesek” – mondta a Sme napilapnak Zuzana Fialová.

A videó a Youtube videomegosztó és a Facebook közösségi portálon terjed. „Meg akarnak szabadulni a gyerekeiktől? Szavazzanak Ficóra, és elhagyják az országot. De Önök, többiek, június 12-én inkább a jobboldali pártokra szavazzanak” –hirdetik a színészek a rajzfilmben. A csehkampány adta az ötletet A rajzfilm készítőit két cseh színész inspirálta, akik a Győzd meg a nagyit! című videofilmmel kampányoltak a cseh szociáldemokrata párt ellen. Arra kérték a fiatalokat, hogy látogassák meg nagyszüleiket, akik általában baloldali pártra szavaznak, és próbálják megváltoztatni véleményüket, mert „a nagymamák és a nagypapák már nem érik meg a következő választásokat”, és döntésük következményeit a fiatalok érzik majd a saját bőrükön. A film nagy felháborodást váltott ki Csehországban, közel hétszázezren nézték meg, és minden bizonnyal befolyásolta a választások eredményét.

Szlovákiában ezen a téren a legnagyobb népszerűségre a Sme napilap karikaturistája, Marián Šútovec tett szert. A világhálón közzétette, hogy saját forrásból néhány kormányellenes karikatúráját óriásplakátként ragasztaná ki az országban. Két plakátra volt csupán pénze, ezért, próba szerencse, gyűjtést hirdetett, és párt nap leforgása alatt az adakozók 60 000 eurót küldtek a számlájára. Plakátjai már országszerte megjelentek, a reklámcégek szó szerint versengtek azért, kinek a felületeire kerülnek fel a karikatúrák.

Hitler a kampányban
Más filmek is megjelentek az interneten. Rendkívül közkedvelt a német Bukás című film, amely Adolf Hitler utolsó napjait mutatja be. A diktátor berlini bunkerében zajló tanácskozásnak már több átszinkronizált változata megjelent a magyarországi választási kampányban is. A legújabb változat az MKP vezetésének választások utáni fiktív tanácskozását figurázza ki.
A gúnyolódó szinkronkészítők a Hídról sem feledkeztek meg, A gyűrűk ura egyik jelenetét szinkronizálták át. A kis hobbit, Smeagol (Gollan) Bastrnák Tibor hangját parodizálva nyöszörög: „El akarják venni a városomat, a kórházamat, a villámat, még a hidamat is. Elveszik a váramat. Baszki, Basti. Nincs más hátra, most kell belépni, most rögtön.” A film a Basti, a bástyák ura címet viseli.
Egy további film a Vojteksün, avagy Ponyvaremény címet viseli, a Ponyvaregény egyik jelenete átszinkronizálva. John Travolta és Samuel L. Jackson azon vitatkoznak a jelenetben, hogy Travolta véletlenül fejbe lőtte a Híd egyetlen szavazóját, mert azt hitte, hogy csak a paint-ball pisztolyát tartja a kezében.

Szociológus: majd meglátjuk
Oľga Gyárfásová, az IVO társadalomkutató intézet szociológusa szerint nehéz megjósolni, milyen hatással lesz a polgárok kampánya a választásokra. Az ilyen kampány célcsoportja főleg az a szavazócsoport, amely még nem döntötte el, hogy kire fog voksolni. Ezeket az embereket ugyanis meggyőzheti a közismert személyek véleménye, vagy egy értelmes érv, gondolat.

„Ezen a téren a csehországi választások példaértékűek. Megmutatták, hogy a választóknak elég erejük van ahhoz, hogy gyökeres változásokat is elérjenek. Nem tartom kizártnak a meglepetéseket az egyik oldalon sem” – mondta a szociológus. Hozzátette: mivel a 2002-es és a 2006-os választások előtt nem szerveződött ilyen mértékű civil kampány, nehéz megjósolni, milyen hatása lesz. Ezt azért is nehéz megbecsülni, mivel nagyrészt a világhálón, csevegőfórumokon folyik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?