Cinegék kalitkában: összesen 160 évet kaptak

Bazin |

<p>Súlyos börtönbüntetéseket osztott ki a bazini Specializált Büntetőbíróság a Sýkora-csoport tagjaira. A Szenc környékén és Pozsonyban működő szervezett bűnözői csoport vezetőjét, Martin B.t távollétében 24 évre ítélték.</p>

A csoport kevésbé szerencsés, rendőrkézen levő tagjai pedig összesen több mint 160 évet kaptak.

A vezér jobbkeze, Alexander B. szintén 24 évet kapott. Milan B., František L. és Milan J. 23 év és négy hónap, František K. 14, Ivica K. 13 évi fegyházbüntetést kapott.

Boris Ž. és Jaroslav P. nyolc évi börtönt kapott, Štefan Z. pedig három évi, 5 évre felfüggesztett szabadságvesztést kapott.

Az ítélet egyelőre nem jogerős, az elítéltek a törvényes határidőn belül nyilatkoznak a fellebbezésről. Ma azonban csak hárman hallgatták az ítélet kihirdetését, a többiek beleegyeztek, hogy távollétükben hirdették ki.

Az ügyész a kiszabottnál súlyosabb szabadságvesztést kért, öt vádlottra 25 évit.

A bíróság elsősorban Radovan G. vallomására hagyatkozott, aki korábban a csoport tagja volt, de szerencsejáték-adósságai miatt veszélyben érezte magát, ezért vallomást tett a rendőrségen.
Szintén felhasználták Róbert B. levelét, melyet a férfi az előtt írt, hogy véget vetett életének a vizsgálati fogságban.

A csoportot bűnlajstroma 14 pontból – egyebek között emberrablás, nyomásgyakorlás, rongálás, gyújtogatás, hamis autópálya-matrica forgalmazása, testi sértés – állt. A férfiaknál hamis okmánybélyegeket, kézigránátot, töltényeket, és marihuánát találtak.

A csoport tagjait 2010 februárjában, egy összehangolt razzia során vették őrizetbe. Az ügyészség szerint fülest kaptak a rendőrségi akcióról, ezért tudodd elmenekülni a fővádlott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?