Čekan figyelmeztet: Hamarosan napi 100 koronavírusos halálesettel kell számolnunk

koronavírus kórház

Čekan a közösségi oldalán közölte, attól fél, hogy a harmadik hullámhoz fűzött reményeinket kidobhatjuk a kukába.

Čekan a közösségi oldalán figyelmeztetett arra, hogy a jelenlegi állás szerint nem számíthatunk semmi jóra. A tudós több ezer áldozattal számol.

Minden héten körülbelül egyharmaddal nő a Covid-osztályokon ápoltak száma. Ilyen tempóban ez november elejére körülbelül 2000 pácienst jelent majd a kórházakban, akiket a koronavírus súlyos lefolyásával fognak kezelni. És nem tudjuk, hogy ez lesz-e a csúcs, vagy csak valahol a közepén járunk”  írja Čekan a bejegyzésében.

A tudós szerint a koronavírusban elhunytak száma is rohamosan nő, hamarosan akár a napi százat is elérheti.

A harmadik hullám előtt mindenki számára elérhetővé vált az oltás, és sokan önként úgy döntöttek, hogy elutasítják. Más országokban, ahol a túlnyomó többség felvette a védőoltást, most épp feloldják a járványellenes intézkedéseket, de mi Szlovákiában ismét a második hullám déjà vu-jét tapasztaljuk, amit sokan nem akartunk" – tette hozzá.

Čekan továbbá arra kérte az embereket, hogy halasszák el a találkozóikat és az ünnepségeket, valamint ha tehetik, csökkentsék a mobilitásukat.

(br, refresher)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?