Čaputová zöld pecséttel fogja díjazni a fenntarthatóságra törekvő intézményeket

Zuzana Čaputová

Zuzana Čaputová államfő az elnöki zöld pecsét projekt keretében olyan közintézményeket fog díjazni, amelyek a fenntarthatóságra és a karbonsemlegességre törekszenek. Az elnök asszony ezt egy pénteki sajtótájékoztatón jelentette be.

"Nagyon fontos megvizsgálni, hogyan csökkenthetjük saját energiafogyasztásunkat, hogyan lehetünk energiahatékonyabbak, mert ez nemcsak a természeti erőforrások, hanem a közpénzek megtakarítását is jelenti" - fejtette ki Čaputová, hozzátéve: ezáltal az Oroszországból származó fosszilis tüzelőanyag-importtól való függőség is csökkenthető.

A projekt célja, hogy további intézményeket sarkalljanak arra, hogy fenntartható módon újítsák fel, illetve tartsák karban az épületeiket. Pavol Kukura, a Szlovák Zöld Építészeti Tanács (SKGBC) igazgatótanácsának elnöke elmondta: az elnöki zöld pecsétre pályázó épületeknek tíz kategóriában kell majd megfelelniük a különböző paramétereknek. A pályázatokat egy szakmai zsűri fogja elbírálni. A legfőbb kritériumok, melyeket az értékelésnél figyelembe fognak venni, a fenntarthatóság, az egészséges beltéri környezet és a környezetre gyakorolt minimális negatív hatás lesznek.

A projekt előkészítésébe a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS), valamint a Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS) is bekapcsolódott.

A projekt támogatására a Szlovák Zöld Építészeti Tanács létrehozta a Fenntarthatósági Akadémiát. Ez utóbbi keretében több képzés és webinárium indul az elnöki zöld pecsétre pályázók részére. Bővebb tájékoztatás a projektről a www.zelenapecat.sk weboldalon található.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?