Čaputová: Továbbra is érvényes a kerekasztal-beszélgetéssel kapcsolatos ajánlat

caputova kp

Továbbra is érvényes a parlamenti politikai pártok kerekasztal-beszélgetésével kapcsolatos ajánlat – jelentette ki az államfő a közmédia vasárnapi vitaműsorában.

Zuzana Čaputová elmondta, tiszteletben tartja, hogy a pártok többsége egy későbbi időpontot szeretne a találkozó megvalósítására. Az államfő hozzátette, mind a koalíció, mind az ellenzék részéről a politikai helyzet csillapítására való törekvést érzékel, amit a parlamentben egyhangúlag elfogadott állásfoglalás is bizonyít.

A részemről és Peter Pellegrini részéről is áll még az ajánlat

– közölte a kerekasztal-beszélgetés kapcsán a köztársasági elnök, melyet a Robert Fico elleni merénylet apropóján hívtak össze.

A találkozóra múlt héten került volna sor, ám végül meghiúsult, mivel egyes pártok jelezték, időre van szükségük az események feldolgozásához.

Čaputová kiemelte, fontos lesz, hogy a kormányfő, Robert Fico hogyan viszonyul majd a támadás utáni szituációhoz. „Tekintettel a kialakult körülményekre, kulcsfontosságú szereplőjévé fog válni az elkövetkező történéseknek. Nem szabad azonban túl nagy nyomást helyezni rá, adjunk neki időt a felépüléshez” – vélekedett.

Az államfő hangsúlyozta, azt szeretné, ha a társadalom és a politikai pártok inkább az érettséget és a nyugalmat választanák. A leköszönő köztársasági elnök abban bízik, hogy a merénylet tanulságul szolgálhat mindenki számára a feleszméléshez.

Čaputová megismételte, többször is felajánlotta, hogy meglátogatja a kormányfőt. „Ebben a helyzetben azt kell nézni, hogy még mindig sérült. A miniszterelnöknek szükséges eldöntenie, mikor érzi magát alkalmasnak arra, hogy fogadjon másokat” – mondta, egyúttal hozzátéve, hogy mindezt teljes mértékben tiszteletben tartja.

Az államfő bejelentette, mandátumának lejárta után nem kíván részt venni a politikában. Arról egyelőre nem beszélt, pontosan hol folytatja, és milyen munkát fog végezni.

(rtvs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?