Čaputová továbbra is az önkéntes tesztelést szorgalmazza

Zuzana Čaputová
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő továbbra is az önkéntes alapon történő országos tesztelést szorgalmazza. Úgy véli, hogy ha bárkit megbüntetnek azért, mert nem vett részt az általános koronavírus-tesztelésen, akkor az nem nevezhető önkéntesnek. Ezt a biztonsági tanács keddi ülése után tartott sajtótájékoztatóján jelentette ki.

Čaputová szerint az önkéntes alapú tesztelésről tovább folyik az egyeztetés, hogy az intézkedés az alkotmánnyal is összhangban legyen. „Az önkéntesség nem járhat együtt a szankcionálhatósággal” – hangsúlyozta.

Az államfő szerint a hadsereg a felkészülés során odafigyel minden részletre. „Bízom benne, hogy minden feladatot sikerül teljesíteniük” – tette hozzá.

Čaputová elmondta azt is, hogy az önkormányzatoknak jelenleg nem áll kellő információ a rendelkezésükre, de a kormány már intézkedett ez ügyben.

Az elnök asszony jelenleg az ún. pilot tesztelés eredményére vár, mert szerinte abból már látható lesz, milyen szinten valósítható meg az országos tesztelés.

Az államfő állítása szerint az illetékesek tisztában vannak az országos tesztelésben rejlő kockázatokkal, és igyekeznek megoldást találni ezekre. Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügy-miniszter biztosította őt, hogy a kórházi ellátás nem kerül veszélybe az akció miatt, a kórházi dolgozókat nem fogják „elrángatni” a betegek mellől.

„Úgy vélem, a tesztelés lehetőségével főleg azok fognak élni, akik nem érzik jól magukat, tüneteik vannak, vagy azok, akik sok emberrel találkoznak, és ilyen szempontból veszélyes munkahelyen dolgoznak” – zárta Čaputová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?