Čaputová: Törékenyek vagyunk, újjá kell épülnünk

Zuzana Čaputová Globsec
Pozsony |

Az emberek azért választottak meg minket, hogy megoldjuk a problémákat, és nem azért, hogy lamentáljunk – mondta Zuzana Čaputová államfő a Globsec-konferencia első napján tartott nyitóbeszédében. A járvány utáni újraépítés szerinte esély arra, hogy valamit jobban csináljunk.

Zuzana Čaputová volt a konferencia első felszólalója – részvétele egy ideig kérdéses volt, mivel a rendezvény egyik szponzora a kínai Huawei mobilkommunikációs cég volt, ez pedig problémát okozott az államfőnek. A Huawei biztonságpolitikai kockázatosságát nemrégiben a szlovák titkosszolgálatok is felvetették, Čaputová pedig élesen elhatárolódott a kínai gigacégtől. A Globsec végül megvált a szponzortól, mely a rendezvény költségvetésének nagyjából 2 százalékát fizette volna.

A köztársasági elnök a biztonságpolitikai konferencián arról beszélt, hogy a világjárvány, mely felforgatta a világot, rendszereink stressztesztje, ami az erősségeink mellett sok gyengeségünkre is rávilágít. Válságmenedzsmentünk szerinte éveken át aludt, és a koronaválság most rámutatott valós kapacitásaira és korlátaira. „Láttuk, mennyire törékenyek a gazdaságaink. Láttuk a szegénység veszélyét, azt, milyen, ha korlátozottan férünk hozzá olyan alapvető szolgáltatásokhoz, mint az egészségügy, vagy az oktatás” – jegyezte meg Čaputová. Rámutatott arra is, hogy a válságnak komoly társadalmi hatásai vannak, és óriási a politikusok felelőssége. „A válság megmutatta, hogy még mindig nagy a kísértés a hatalom elbitorlására. A jogállam és a demokratikus alapelvek nagyon könnyen erodálódnak, sajnos a demokratikus Európában is” – jelentette ki.

A felépülésnek szerinte többnek kell lennie, mint egyszerű újjáépítésnek, megelőzésre és ellenálló képességre van szükség, melybe a teljes társadalmat be kell vonni. Čaputová három alappillért említett: mindenkinek be kell tartania a szabályokat, működőképessé kell tenni az intézményeket, és újra kell építeni a bizalmat az állampolgár és az állam közt. A köztársasági elnök a szlovák belpolitika szereplőinek is üzent: a politikai harcok helyett konstruktív vitára és konzultációra van szükség, az embereknek ugyanis hatékony kormányzásra van igénye. Itthon azonban a populizmus, a pártoskodás és a korrupció dönti be az intézményeket és csökkenti teljesítőképességüket, nemzetközi szinten pedig az államok folyamatos versengése és az, hogy sokan rövid távú, egoista célokat részesítenek előnyben közös megoldások helyett.

A hatalom természete a terjeszkedés, ezért nekünk, politikusoknak erre figyelnünk kell, és el kell sajátítanunk egy fontos tulajdonságot, az önkorlátozást – vélekedett az államfő, aki kijelentette, a Covid-19 elleni harc nem jogosítja fel a politikusokat, hogy felhagyjanak a demokratikus standardok betartásával, vagy gyűlöletet terjesszenek. „Ez a válság lehetőség az újraépítésre. Hogy megjavítsuk, ami elromlott, felépítsük, ami hiányzik, és megerősítsük ellenálló képességünket” – zárta az államfő, aki szerint az emberek nem azért választották a politikusokat, hogy lamentáljanak, hanem hogy megoldják a problémákat.

A Globsec-konferencia a tömegrendezvények tilalma ellenére zajlik Pozsonyban, szigorú biztonsági intézkedések mellett – minden résztvevőnek 12 óránál nem régebbi, negatív Covid-teszttel kell rendelkeznie, ha be akar lépni. Az előadások és panelbeszélgetések két színpadon zajlanak, a konferencián olyan politikusok és szakértők is részt vesznek, mint Szvjatlana Cihanouszkaja, a fehérorosz ellenzék vezetője, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, Laura Codruța Kövesi európai főügyész, Madeleine Albright korábbi amerikai külügyminiszter, vagy Szijjártó Péter magyar külügyminiszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?