Čaputová: Sosem volt még olyan háború, ami ilyen közel zajlott volna határunkhoz

čaputová k
Pozsony |

Az államfő hétfőn az elnöki palotában fogadta Szlovákia külföldi nagykövetségeinek vezetőit, és megvitatta velük a jelenlegi háborús helyzettel kapcsolatos elsődleges célokat.

Nagyon örülök, hogy az elnöki palotában találkozunk. Ezt nem csupán protokollnak tekintem, hanem egyfajta jelképnek vagy üzenetnek, hogy a palota ajtajai mindig nyitva állnak Önök előtt

– mondta az elnök.

Čaputová hozzátette, az elmúlt harminc év legnagyobb változását éljük át a biztonsági környezetben. Azt is hangsúlyozta, hogy modern történelmünkben soha nem volt még olyan háború, amely ennyire közel zajlott volna hozzánk.

Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter a találkozó alkalmával elmondta, fontos kollégái számára is, hogy meghallgassák a tisztviselők véleményét.

Nagyra értékelte továbbá, hogy az államfő biztosította támogatásáról.

Korčok kiemelte, napi szinten felmérik a háború aktuális helyzetét, ezenkívül elmondta, az Ukrajnában tartózkodó szlovák diplomaták jól vannak. Fontosnak tartja, hogy az ukrajnai küldetés egészen addig tartson, amíg csak lehet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?